Felújított út és tornaterem Noszvajon
A Magyar Falu Program célja, hogy a helyi igények alapján a kormány támogassa az ötezer fő alatti falvak lakóit, komfortosabbá tegyék életüket, és lehetőséget adjanak fiatal családok letelepedésére – jelentette ki Nyitrai Zsolt Noszvajon. VIDEÓ
Október 13-án a fiatalok jövőjéről is döntünk
A magyar kormány pályázati lehetőségekkel és egyéb forrásokkal támogatja a kisebb településeket, hogy a fiataloknak élhető jövőt biztosítson helyben - jelentette ki Nyitrai Zsolt Bocskaikerten. VIDEÓ
Öt év alatt pezsgő településsé vált Füzesabony
Nagy Csaba polgármester és csapata teljesítette ígéretét és öt év alatt pezsgő közösségi életet teremtett a városban, a fejlesztéseknek köszönhetően pedig a település a térség központja lett – jelentette ki Nyitrai Zsolt az V. Legyen tánc fesztivál megnyitóján.
Heves megye fejlődő pályán van
Heves megye fejlődő pályán van, és a Fidesz célja, hogy ez a fejlődés jellemezze a következő éveket is - nyilatkozta Nyitrai Zsolt, a nagyobbik kormánypárt megyei elnöke, akit a hétvégi tisztújításon választottak meg újra Heves megyei vezetőnek. VIDEÓ
Fejlődő pályára álltak a településeink
A hagyományokhoz híven idén is megjelenik az a képviselői beszámoló, amely képet ad az elmúlt év eredményeiről és a jövőt érintő elképzelésekről. A kiadvány eljut az egri központú választókerület 27 településének háztartásaiba, de a köztereken is hozzájuthatnak az érdeklődők – jelentette be
Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Majális Kömlőn: köszönet a dolgozó embereknek!
A munka ünnepén köszönetet kell mondanunk mindazoknak a dolgozóknak, akik becsülettel, határidőre végzik el napi munkájukat, és ezzel segítik településük és az ország fejlődését – jelentette ki szombaton Nyitrai Zsolt a kömlői majálison.
Szarvaskő NYERT!
Magyarország kormánya 300 millió forinttal támogatja a szennyvíz hálózat kiépítésében Szarvaskő községet - jelentette be Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, Szabóné Balla Marianna, Szarvaskő és Habis László, Eger polgármesterének jelenlétében csütörtökön. VIDEÓ
Minden magyar emberről szól majd az EP-választás
Heves Megyei Hírlap | Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök társadalompolitikai főtanácsadója úgy látja, a bevándorláspárti, és az azt ellenző, a keresztény kultúra elsőbbségét képviselő erők küzdenek meg a májusi európai parlamenti választáson.
Nyitrai minden egrit képvisel majd az Országgyűlésben
Az országgyűlési választások sikeréről, valamint az elkezdett fejlesztésekről, tervekről beszélt az Eger TV Fogadóóra című műsorában Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, aki ismét elnyerte választói bizalmát. VIDEÓ
Bérlakás fiataloknak: 4 év alatt 4 milliárd Füzesabonynak!
Füzesabony az utóbbi négy évben minden eddiginél több, soha látott mértékű négymilliárdos támogatást kapott, a napokban pedig aláírták azt a szerződést, melynek alapján a városban tizenöt bérlakást alakítanak ki helyi fiatalok számára 200 millió forint értékben – jelentette be Nyitrai Zsolt.
Megújult az orvosi rendelő Demjénben
Átadták a tízmillió forintból megújult orvosi rendelőt Demjénben. Az egészségügyi intézmény hatszáz helyi lakos ellátását biztosítja.
VIDEÓ
VIDEÓ
Sikeres pályázat: utakat és járdákat újítanak fel Egerfarmoson
Hosszú várakozás után végre elkészülhet az Egert az autópályával összekötő M25-ös út, itt Egerfarmoson pedig elindulhat az utak és járdák felújítása – jelentette ki a településen tartott sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Utolsó hozzászólások