Nyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatóján komoly és fajsúlyos eredménynek nevezte, hogy eddig több mint 1,5 millióan támogatták aláírásukkal a rezsicsökkentést. A politikus bejelentette azt is, hogy a mai napon elindult az interneten a rezsicsökkentés melletti aláírásgyűjtés gyengénlátó verziója is.

(fidesz.hu)

Hetedik hete tart a Fidesz rezsicsökkentés megvédése érdekében indított aláírásgyűjtő akciója. Nyitrai Zsolt szerint van mit megvédeni, van mi mellett kiállni, hiszen január 1-től 10 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő díja. Döntés született arról is, hogy július 1-től 10 százalékkal csökken a hulladékszállítás, a víz és a csatorna díja – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt aláhúzta, biztatást és támogatást jelent, hogy eddig nagyon sokan álltak ki a rezsicsökkentés mellett, mert további tervek is vannak a rezsi mérséklésére, elég ha a kéményseprési díjra gondolunk.

A politikus sikeres és hiteles közéleti akciónak nevezte a rezsicsökkentés melletti aláírásgyűjtést, melyet nagyon sokan támogatnak. A kormánypártok és a kormány nemcsak beszél a rezsicsökkentésről, hanem döntéseket hozott, és azokat végre is hajtja, hajtatja – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, eddig több mint 1,5 millióan álltak ki – pártállástól függetlenül – a rezsicsökkentés mellett, és ezzel párhuzamosan elutasítva a Bajnai- Mesterházy-féle rezsicsökkentés-ellenes koalíciót. A támogató aláírások számát komoly és fajsúlyos eredménynek nevezte a fideszes képviselő, és egyben köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta a rezsicsökkentéssel kapcsolatban indított aláírásgyűjtést.

A politikus bejelentette, tovább folytatódik az aláírásgyűjtés; az önkéntesek továbbra is ott lesznek az utcákon, tereken. A képviselő felhívta a figyelmet a szolidaritás fontosságára is. Emlékeztetett, a Fidesz gondolt az idősekre és a mozgáskorlátozottakra is, ezért lehetőséget biztosított arra, hogy az interneten keresztül is támogathassák a rezsicsökkentést. A képviselő elmondta, a kezdeményezés sikeres, nagyon sokan töltik ki az aláírásgyűjtő ívet az interneten, vagy osztják meg a Facebookon.

Nyitrai Zsolt tájékoztatott arról is, hogy ez a lehetőség kibővül, mai napon elindult az interneten a rezsicsökkentés melletti aláírásgyűjtés gyengénlátó verziója is. Magyarországon 73 ezer gyengénlátó honfitársunk van, az új verzió elkészítésével nekik is lehetőségük lesz arra, hogy kifejezzék támogatásukat – jegyezte meg. A képviselő bejelentette azt is, hogy a mai napon a Fidesz elindítja a Facebookon a rezsicsökkentés melletti promócióját is.