Majális Kömlőn: köszönet a dolgozó embereknek!
A munka ünnepén köszönetet kell mondanunk mindazoknak a dolgozóknak, akik becsülettel, határidőre végzik el napi munkájukat, és ezzel segítik településük és az ország fejlődését – jelentette ki szombaton Nyitrai Zsolt a kömlői majálison.
Mezőtárkány, Kömlő, Besenyőtelek: tavasszal elkészülhetnek a felújított utak
Kezdetét vette két útszakasz felújítása Mezőtárkány belterületén, valamint Kömlő és Besenyőtelek között. A gépek indításánál jelen volt Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő. VIDEÓ
Több évtizedes csúcson a foglalkoztatottság
Nyitrai Zsolt Füzesabonyban vett részt a május elseje alkalmából tartott rendezvényen, majd a kömlői majálison beszélt arról, hogy az utóbbi hét év során 700 ezer új munkahely létesült hazánkban.
Átadták Kömlőn a védőnői szolgálat felújított rendelőjét
A következő években a kömlőiek véleménye lesz a döntő abban, hogy a településen milyen beruházások valósuljanak meg – jelentette ki Nyitrai Zsolt.
Garantált vízellátás, egységes áron
A víz igazi érték, ezt felismerve mára felelős vízgazdálkodás váltotta fel a korábbi átláthatatlan, drága rendszert - fogalmazott Nyitrai Zsolt, az ivóvízminőség-javító projekt alapkőletételénél.
Megújult a sportpálya Kömlőn
A kormányzat félmilliárd forintos pályázati forrást biztosít a következő időszakban az úgynevezett ÖNHIKI-támogatás keretében a hátrányos helyzetű Heves megyei településeknek - jelentette ki Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos. VIDEÓ
Utolsó hozzászólások