A víz igazi érték, ezt felismerve mára felelős vízgazdálkodás váltotta fel a korábbi átláthatatlan, drága rendszert – fogalmazott Nyitrai Zsolt, három település Heves, Kömlő és Pély közös ivóvízminőség-javító projektjének alapkőletételénél.

(Füzesabony Tv)

Nyitrai Zsolt emlékeztetett, nem véletlen, hogy néhány napja Áder János Magyarország köztársasági elnöke Heves megyében ünnepelte a víz világnapját.

– A víz igazi kincs, s biztos vagyok abban, hogy egy-két évtized múlva ez lesz az egyik legfontosabb érték. Szerencsések vagyunk, hiszen Magyarországon sok és a jó minőségű víz található, hazánk súlya e tekintetben is növekedni fog a térségben – fogalmazott. Kiemelte: ezt a kormány is egyértelműen felismerte, hiszen az Országgyűlés segítségével és közreműködésével megalkotta a víziközmű szolgáltatásokról szóló törvényt, amelyben a hangsúlyt a nemzeti vagyonra, illetve a felelős vízgazdálkodásra helyezte a korábbi átláthatatlan, drága és garancia nélküli rendszerhez képest.

Nyitrai Zsolt szólt arról is: míg korábban több mint 400 víziközmű cég működött hazánkban, mostanra mindössze 46, azaz a nagy, magas árakkal párosított rendszert felváltotta egy kisebb, kezelhetőbb és átláthatóbb struktúra, ahol a tarifákat is lehet csökkenteni.  Ezek mind állami, vagy közösségi-önkormányzati tulajdonban működő társaságok, s a cél, hogy nonprofittá váljanak, a jövőben egységesen határozzák meg az árakat, illetve minden magyar ember számára garantálják a vízellátást. Ugyanilyen fontos, hogy a biztosított víz legyen jó minőségű, mint amilyen lesz hamarosan Hevesen, Pélyen és Kömlőn e beruházásnak köszönhetően – tette hozzá a honatya.