[@HírTV 10.08.07.] Nyitrai Zsolt szombaton részt vett a Mentőpalota fennállásának 120. évfordulóján rendezett ünnepségen. A rendezvényt személyesen tisztelte meg Schmitt Pál Köztársasági Elnök mint a rendezvény fővédnöke, valamint dr. Réthelyi Mikós, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának vezetője.


Három és félmilliárd forintos fejlesztés kezdődik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) segélyhívó- és mentésirányítási rendszerének modernizálására – jelentette be Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára szombaton, a Markó utcai mentőpalota 120 éves fennállásának ünnepségén. A fejlesztés az Európai Unió és a magyar kormány együttműködésében valósul meg. A fejlesztések után a jelenleginél sokkal gyorsabb és hatékonyabb lesz a segélyhívó rendszer, illetve a mentésirányítás. A rendezvényen első hivatalos látogatásaként megjelent Schmitt Pál köztársasági elnök is.


A mentőpalota fennállásának 120 éves évfordulóján tette államfőként első hivatalos látogatását Schmitt Pál. A köztársasági elnök köszöntő beszédében méltatta a “névtelenségbe burkolódzó” 24 órás szolgálatot tevő mentősök munkáját. Hozzátette: “sokat köszönhet” annak a mentőtisztnek és orvosnőnek, akik korábban őt is szakszerűen és gyorsan ellátták, majd kórházba szállították. Hozzátette: “méltánytalannak tartja, hogy a sok tízezer tökéletesen elvégzett ellátás mellett a nagy ritkán előforduló néhány perces késések a lapok címoldalára kerülnek”.

Az ünnepségen beszédet mondott Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, aki kiemelte: “a legapróbb részletekig tisztázni kell a mentőszolgálat szerepét”, hiszen “nincs fontosabb cél, mint emberi életeket menteni”. Hozzátette: fontos feladat lesz a későbbiekben is a szolgálat fejlesztése, a járműpark folyamatos megújítása, hogy a mentés színvonalát továbbra is magas szinten lehessen tartani.

Az Európai Unió és a magyar kormány együttműködésének köszönhetően, három és félmilliárd forintos fejlesztés kezdődik OMSZ-nél. Ennek köszönhetően teljesen megújul a segélyhívó és mentésirányító rendszer, így hatékonyabb és gyorsabb lesz a mentés – mondta ünnepi beszédében Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára. Hozzátette: a jelenlegi rendszer is biztonságosan működik, de haladni kell a korral és ennek mindenben meg kell felelnie a legújabb elvárásoknak.

A szombati ünnepséget a mentőpalota 120 éves fennállása kapcsán rendezték. A palotát Quittner Zsigmond tervei alapján kezdték építeni 1889-ben, majd egy év múlva vehették birtokukba a mentősök. A Budapesti Mentő Egyesület alapító orvos igazgatója Kresz Géza volt. A Központi mentőállomáson jelenleg három rohamkocsi, három esetkocsi és két orvos nélküli mentőautó üzemel. A folyamatosan kivonuló szolgálatot 153 dolgozó biztosítja. Az Országos Mentőszolgálat jelenleg az ország 229 mentőállomásán, 7000 dolgozóval látja el feladatait. Egy év alatt átlagosan egymillió beteget látnak el, a mentőautók pedig átlagosan évente 34 millió kilométert tesznek meg a feladatok ellátása közben. Átlagosan az esetek 78 százalékában tudják tartani a 15 percen belüli helyszínre érkezési időt.