Minden magyar felelős minden magyarért, együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön – jelentette ki a nemzeti összetartozás napján a noszvaji Imány-dombon található emlékhelyen Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, Noszvaj országgyűlési képviselője.

M1

Június 4-e történelmünk legsötétebb, legfájóbb napja, a trianoni békediktátum következtében sokan gondolták úgy, hogy ezt követően nem lesz magyar nyelv, kultúra, nem lesz magyar haza. Ma azonban azt üzenjük az egész világnak, hogy mégis itt vagyunk! Van magyar föld, táj, van magyar haza és nemzet – mondta Nyitrai Zsolt.

Hozzátette: a nemzeti tragédia kapcsán lehet keseregni, múltba révedni s azt mondani, ez a magyar sors. Én azonban mást javasolnék – folytatta -, mert mindannyiunknak erőt kell merítenünk küzdelmeinkből. Negyven éven át nem lehetett őszintén beszélni Trianonról, a határon túli magyarokról s azok helyzetéről és az elnyomásukról. Ám a rendszerváltoztatás után már kimondhatta Antall József, hogy „Lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretnék lenni…”

Nemzeti Összetartozás Napja: "Mégis itt vagyunk!"

Voltak azonban olyanok, akiknek az árulás fontosabb volt, mint a szeretet, különösen, ha a hazáról volt szó. Mindez kiderült a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás kampánya során: azok, akik akkor arról beszéltek, vigyázzunk, nem szabad beengedni a határon túli magyarokat, azok most tárt karokkal várják az idegeneket – hangsúlyozta.

Mi igazán tudjuk, mi a határ, hiszen, ahogy a mondás tartja: Magyarország önmagával határos. Komoly leckét kaptunk tehát a történelemtől, ezért az ország határait minden körülmények között meg fogjuk védeni – mondta a honatya.

Nemzeti Összetartozás Napja: "Mégis itt vagyunk!"

Ma június 4-e van, de jó hírekről is beszámolhatunk. Immár 800 ezer határon túli magyar tette le az állampolgársági esküt, de ez a szám hamarosan eléri az egymilliót. Fontos nemzetstratégiai cél, hogy a hazai fiatalok megismerjék a külhoni magyarok lakta területeket, az ott élő emberek kultúráját, szokásaikat. Ezért legalább egyszer osztálykirándulás keretében el kell jutniuk ezekre a területekre. Eddig 100 ezer tanuló vett részt ilyen kiránduláson. Ugyanakkor fontos ezen térségek fejlesztése is, a testvértelepülések anyagi támogatására pedig programokat dolgoztunk ki. Nem kevésbé fontos a határon túli oktatás segítése, illetve az ösztöndíjrendszer működtetése – sorolta a képviselő.

Nemzeti Összetartozás Napja: "Mégis itt vagyunk!"

Összességében tehát minden magyar felelős minden magyarért, együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, legyünk büszkék eredményeinkre, gyönyörű tájainkra, hirdessük a kultúránkat, és kiabáljuk együtt az Olimpián, hogy „Hajrá, magyarok!” – zárta gondolatait az ünnepség szónoka.

A noszvaji Oxigén Hotel kertjében Nyitrai Zsolt részt vett azon a megemlékezésen, amelyen leleplezték a „Trianoni szégyenfalat”.