Magyarország nem változtat bevándorláspolitikáján – hangoztatta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
mediaklikk.hu
A fideszes képviselő az Álljunk ki Magyarországért! elnevezésű országjárás keretében szervezett józsefvárosi lakossági fórumot megelőzően úgy fogalmazott: “meg fogjuk védeni az igazunkat, meg fogjuk védeni a hazánkat”. Egyre többen látják, hogy ebben a kérdésben “igazunk van”, más országok is. “Ezen az úton fogunk továbbmenni” – tette hozzá.
Nyitrai Zsolt az Európai Parlament (EP) által szerdán elfogadott, Magyarországra vonatkozó határozatot “Soros-jelentésnek” nevezve azt mondta, hogy az európai baloldal egyértelműen “Soros György kottájából játszik”, amikor el kívánja ítélni Magyarországot, és vizsgálatot akar indítani az ország ellen. “Mi állunk a vizsgálat elé” – jelentette ki.
A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, tragikus véleménye van arról, hogy a határozatnak magyar politikusok is előterjesztői voltak. Nehéz lesz elszámolnia ezzel Niedermüller Péternek, a Demokratikus Koalíció és Jávor Benedeknek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjének – fűzte hozzá.
Nyitrai Zsolt minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációjának nevezte a mostanit, mert – mint mondta – a mai napig másfél millió választópolgár küldte vissza a kérdőíveket. Ez nagyon fontos kiállás a kormány politikája mellett, és fontos kiállás lesz abban az öt kérdésben, amit a brüsszeli hivatalnokokkal szemben képviselni kell majd – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a Fidesz és a KDNP a politikáját mindig a párbeszédre alapította. Így volt ez, amikor ellenzékben voltak – akkor nemzeti petíciót indítottak -, és most is így van, amikor kormányon vannak. Nagyon fontosnak nevezte, hogy a polgárok két választás között is el tudják mondani a véleményüket bizonyos kérdésekben.
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere azt hangsúlyozta, hogy “nem lehet lesöpörni az asztalról” annyi ember véleményét, ahányan eddig visszaküldték a nemzeti konzultációs íveket, és ez komoly támogatást jelent a kormánynak a nemzetet érintő kérdésekben.
Elmondta, az ország 130 pontján tartanak kormánypárti politikusok, közéleti szereplők fórumokat a nemzeti konzultációval kapcsolatban, eddig mintegy nyolcvan helyszínen ez le is zajlott. Igyekeznek minél több helyre eljutni egyrészt azért, hogy megismertessék az emberekkel, hogy milyen kérdésekben folynak viták Brüsszellel, és ezek hátterében mi áll. Másrészt – mint folytatta – szeretnék meghallgatni az emberek véleményét.
Mindenkit arra biztatnak, hogy töltse ki a nemzeti konzultációs ívet, hiszen nem mindegy, hogy a magyar nemzeti érdekeket védő vitában a brüsszeli bürokratákkal szemben a kormányfő vagy a kormány valamelyik tagja érvel, vagy pedig mögötte áll sok százezer vagy akár több millió ember véleménye – mondta Kocsis Máté.
(MTI)