A MAGYOSZ és a kormány közötti iparstratégiai megállapodáson jelenleg is dolgozik a kormány – jelentette be a Portfolio-MAGYOSZ konferenciáján Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

Gyógyszeripari stratégián dolgozik a kormány

Fotó: portfolio.hu

Nyitrai Zsolt köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a MAGYOSZ és a kormány közötti iparstratégiai megállapodás lehetőségét meg kell vizsgálni. A miniszterelnöki megbízott egyébként köszönetet mondott a gyógyszeripar képviselőinek a 40 ezer foglalkoztatottért, a tisztességes adófizetésért és a társadalmi felelősségvállalásukért.

Arra is emlékeztetett, hogy Orbán Viktor épp a mai napon mond ünnepéi beszédet a Béres Gyógyszergyár szolnoki gyárában történt beruházás avatásán.

Lengyel Györgyi, az Innovációs és Technológiai Minisztérium egészségipar fejlesztéséért felelős, felkért miniszteri biztosa előadásában szintén kitért arra, hogy a minisztérium gőzerővel dolgozik a gyógyszeripar helyzetét támogató anyagon és a MAGYOSZ javaslatainak 90%-át beépítik ebbe a dokumentumba.

Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke köszöntőjében kiemelte: a szövetség 35 tagvállalattal rendelkezik, közülük 18 gyártó. Közös célunk, hogy segítsük a betegek gyógyulását, innovációval és exporttevékenységgel támogatjuk a magyar gazdaság versenyképességét (75 országban ismerik el és használják a tagvállalatok termékeit). A legfontosabb cél a biztonságos gyógyszerellátás garantálása – hangsúlyozta az elnök.

portfolio.hu