Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke megbeszélést folytatott Nyitrai Zsolttal, Eger és térsége országgyűlési képviselőjével.

A budapesti találkozón első témaként a megyei vízközmű-szolgáltatás helyzetéről egyeztettek.

Dorkota Lajos elmondta, hogy a Heves Megyei Vízmű Zrt. az országban utolsóként kapja meg vízközmű-szolgáltatói működési engedélyt, amelyet még 2013 májusában kérvényezett. Az idén januárban kiadott ideiglenes engedély átvétele után a végleges engedélyt csak a következő napokban veheti majd át. Kizárólag ennek birtokában folytathatja szolgáltató tevékenységét a Heves Megyei Vízmű Zrt.

A megbeszélésen szó esett arról is, hogy szükség van a vízközmű-szolgáltatók további integrációjára.

A Hivatal elnöke elmondta azt is: sikeresen megvalósult a rezsicsökkentés harmadik üteme. A tavalyi 20 százalékos rezsicsökkenést követően 2014-ben a gáz ára áprilistól 6,5 százalékkal, a villamos energiáé szeptembertől 5,7 százalékkal csökkent, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal lett alacsonyabb.

Hangsúlyozta: a rezsicsökkentéseknek köszönhetően a lakossági fogyasztók több mint 334 milliárd forintot takarítottak meg 2013. január 1-je óta. Legtöbbet a villanyszámlán spóroltak a fogyasztók, ezen szolgáltatásért ugyanis 160 milliárd forinttal fizettek kevesebbet. Földgáz esetében 139 milliárd forint volt a lakossági felhasználók összes megtakarítása, míg a távhő árának csökkentésével 35 milliárd maradt a fogyasztóknál.

Nyitrai Zsolt és Dorkota Lajos megállapodott abban is, hogy a jövőben rendszeresen konzultálnak majd a Heves megyében működő vízközmű-szolgáltatók helyzetéről.

forrás: heol.hu