Felavatták a ZF Lenksysteme 150 millió eurós beruházással épült új gyárát Makláron, ahol korszerű kormányműveket gyártanak majd. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő kijelentette: Heves megye élni tudott a lehetőséggel, s a jövőben is azon lesznek, hogy minél több pénz érkezzen a térségbe.



Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a gyár avatásán elmondta: a legfrissebb adatok szerint a magyar ipari termelés egy év alatt 12,3 százalékkal nőtt, ezzel továbbra is Európa leggyorsabban bővülő gazdasága a magyar.  A növekedés mögött egyrészt a meglévő ipari kapacitások hatékonyabb kihasználása, másrészt a kapacitás bővülése áll. Erre példa a német ZF Lenksysteme maklári beruházása is: a gyár 150 millió euróból épült meg, ehhez egymilliárd forintnyi uniós és 700 millió forintnyi kormányzati támogatás járult – tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra, hogy az elmúlt hét évben az uniós forrásoknak csak a 16 százalékát használta az ország közvetlen gazdaságfejlesztésre. A következő hét évben az uniós forrásoknak a 60 százalékát kívánják erre a célra fordítani – húzta alá.

Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője az Európai Unió kínálta lehetőségekről szólva hangsúlyozta, hogy ezzel Heves megye élni tudott. 2007 és 2013 között 203 milliárd forint érkezett ide, az új fejlesztési ciklusban pedig a korábbi fejenkénti 661 ezer forint helyett 712 ezer forint jut a magyar embereknek. „Célunk, hogy ennek a fejlesztési ciklusnak legyenek nyertesei a Heves megyei emberek, a helyi vállalkozások, jöjjön ide minél több pénz” – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt köszönetet mondott a ZF Lenksysteme-nek azért, hogy 2003-óta jelen vannak Egerben munkát adva ezzel sok helyi embernek és azért is, hogy a bővítés mellett döntöttek Makláron. A németek és a magyarok természetes szövetségesek a gazdaság területén. Három német autógyár 15 nagy német autóipari beszállító tevékenykedik Magyarországon, mindez  jelentős mértékben hozzájárul az ipari termelés növekedéséhez – jelentette ki.

Matthias Augenstein, a ZF Lenksysteme gazdasági és Daniel Pridal, a cég műszaki ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a 26 ezer négyzetméter alapterületű új gyár 11 hónap alatt készült el.  Marcus Parche, a cég alelnöke pedig elmondta: a kibővült magyarországi gyártókapacitásnak köszönhetően a cég maklári és egri gyára tovább erősítheti a vállalatcsoport versenyképességét.

A ZF Lenksysteme egri és maklári gyárában összesen mintegy 800 embert alkalmaznak, az új munkahelyek száma pedig 200.

forrás: Eger Hírek