A kormányzati ciklus végére Eger is része lesz az ország nagy közúti vérkeringésének, amelyhez egy négysávos autóúttal fog csatlakozni – mondta Orbán Viktor az egrieknek küldött videoüzenetében, amelyet Nyitrai Zsolt Eger országgyűlési képviselője és Habis László a  megyeszékhely polgármestere közös sajtótájékoztatóján mutattak be.



A miniszterelnök a Nyitrai Zsolt és Habis László múlt heti, budapesti látogatása során készült felvételen arról is beszélt, hogy megvalósulhat a városvezetőknek a vízisportcentrum megépítésére, valamint a vár teljes feltárására és “történelmi fényében” való visszaállítására vonatkozó nagyszabású elképzelése is.

Nyitrai Zsolt a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a következő öt év meghatározza a város és az egri polgárok következő huszonöt esztendejét. “A rendszerváltoztatás óta talán a legfontosabb, legnagyobb téttel bíró önkormányzati választás lesz a mostani” – mondta a kormánypárti politikus.

Eger az elmúlt négy esztendőben fejlődési pályára állt, egyebek mellett megkezdődött a vár rekonstrukciója, a történelmi belváros rehabilitációja, a kórházfejlesztés – sorolta.

Nyitrai Zsolt kijelentette: a jövő fejlesztési terveihez, ahhoz, hogy a megkezdett fejlődés folytatódjon Egerben, mindenképpen szükséges és elengedhetetlen a kormány és személyesen Orbán Viktor további támogatása.

Az elmúlt ciklusban a város minden pályázata elnyerte a kormány támogatását, miként, ha szükség volt rá, a kiegészítő központi támogatásokat is – emelte ki Habis László.

A polgármester kitért a következő önkormányzati ciklusra vonatkozó fejlesztési elképzelésekre is. Elmondta: már készülnek a várost az M3-as autópályával összekötő kétszer kétsávos, több mint 20 milliárd forintos beruházással megépülő bekötőút tervei. Ugyancsak nagyszabású fejlesztés lesz az úszó- és vízilabdaközpont projektje: az elképzelések szerint a Bitskey- és a mintegy egymilliárd forintos felújítás előtt álló Bárány-uszoda szomszédságába épülne egy tízpályás, nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas, a sportturizmust is kiszolgáló létesítmény-komplexum.

A polgármester elmondta: a vár javában zajló, várhatóan a jövő év végéig tartó rekonstrukcióján túl egy “stratégiai irányváltást” jelentő fejlesztési terven is dolgoznak a szakemberek. Felidézte: a jelenlegi 2,2 milliárd forintos rekonstrukció keretében egyebek mellett megújul a kazamatarendszer, helyreállítják a Szép-bástyát és megépül a várfalsétány. Az új, többmilliárd forintos elképzelések szerint pedig visszaépülne a Varkoch-kapubástya, Dobó István egykori lakhelye, a Provizori-palota és a várbéli székesegyház homlokzati fala. Azt szeretnék, hogy annak, aki felkeresi “a magyar hazafiság és hősiesség szimbólumát jelentő egri várat, földbe gyökerezzen a lába a látványtól” – fogalmazott a polgármester.

Habis László szólt arról is: elképzeléseik között szerepel még a déli iparterület fejlesztése, valamint az egykori laktanya revitalizálása is.