Eger városvezetése az Eger Sikeréért Egyesület elnökségével összhangban úgy határozott, hogy ezúttal Dr. Ringelhann Györgyöt, Eger első szabadon választott polgármesterét részesíti elismerésben.

Eger Hírek

Az Eger Sikeréért Egyesület Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve a történelmi belvárosban, az Érsek utcában hozta létre az Egri Csillagok Sétányát. A sétány alapításával mindazok előtt kívánnak tisztelegni, akik munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez és hírnevének erősítéséhez.

Dr. Ringelhann György csillagával gazdagodott Eger belvárosa

Szombaton délelőtt, ünnepélyes keretek között leplezték le a sétány vadonatúj csillagát, mely eseményen a számos érdeklődő mellett az ünnepelt, Dr. Ringelhann György és felesége Mária is jelen volt, de szép számmal képviseltették magukat közeli és távoli rokonok egyaránt. Volt, aki egyenesen Belgiumból érkezett az átadó ünnepségre.

Eger első szabadon választott polgármesterének gondolatait keresztfia, Seenger Pál tolmácsolta a közönségnek, melyet változtatás nélkül közlünk.

Igen Tisztelt Egri Polgárok!

Nagy megtiszteltetés, hogy ezt a rangos elismerést a Közgyűlés az Eger Sikeréért Egyesület közbenjárásával nekem adományozta. Márai Sándor a Füveskönyvben írja:

„Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem.”

Engem is ez az elv vezérelt, amikor több élvonalbeli vízilabdacsapat meghívását visszautasítottam, és maradtam egri vízilabda játékos. Hasonló elvek alapján választottam az egri gyerekek gyógyítását, és azonos indíttatásból vállaltam el a rendszerváltás utáni első polgármesterséget. Polgármesterségem alatt mindvégig önzetlen és szakszerű segítséget kaptam Habis Lászlótól, aki óriási munkabírással vezeti mai is városunkat. Kívánom, hogy ez a fejlődés töretlenül folytatódjon!

– tolmácsolta Dr. Ringelhann György szavait Seenger Pál.

Dr. Ringelhann György tősgyökeres egri családban született 1941-ben. 1966-ban általános orvosi diplomát szerzett. Fiatal korában versenyszerűen sportolt, úszott és vízilabdázott. 1990-ben választották Eger polgármesterévé. Két cikluson át tudása legjavával szolgálta az egrieket.

A város első szabadon választott vezetőjeként kiemelkedő szerepe volt az önkormányzatiság megteremtésében, a sportélet fejlesztésében. Polgármesterként nem pártokban gondolkodott, hanem a város egészében. Kiemelkedő munkája eredményeként a harmadik városi közgyűlés díszpolgárrá avatta, 1994-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Mint azt már a megelőző díszkő elhelyezések kapcsán is megtudhattuk, az egyesület vezetése és a város közgyűlése úgy döntött, hogy négy – művészet, tudomány, sport és „Egerért” – kategóriában avatnak díszkövet az évek során.

(egerhirek.hu)