Az MFB Pontok hálózata lehetővé teszi, hogy vidéken, így Heves megyében és Egerben is gyorsan, hatékonyan és helyben jussanak hozzá az ügyfelek a kedvezményes fejlesztési hitelekhez – mondta Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője a Budapest Bankban létrejött új MFB Pont hétfői megnyitóján, amelyen beszédet mondott Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára is. 

TV Eger

Németh Lászlóné elmondta: a Magyar Fejlesztési Bank 2014-ben kezdte meg azt az átalakulási folyamatot, melynek célja az volt, hogy a visszatérítendő uniós források elosztására országos hálózatot hozzon létre. Az első tervek – tette hozzá – 445 ilyen kirendeltségről szóltak, ám látván az igények növekedését új pályázatot írtak ki a bankok számára, hogy az országban összesen 665 MFB Pont jöhessen létre.

Mindez azért fontos, mert kezdődik a 44 milliárdos, 15 éves futamidejű egyszerűsített elbírálású kedvezményes (0 százalékos) hitelek folyósítása, amelyet 1 és 600 millió forint közötti összegben vehetnek fel a vállalkozók. Az érdeklődésre jellemző, hogy 1 hónap alatt 2,5 milliárdnyi pályázatot fogadtak be, jelenleg pedig 10 milliárdnyi összegről folyik az előzetes egyeztetés – folytatta az államtitkár.

MFB Pont: helybe jönnek a kedvezményes hitelek

Ugyanakkor az MFB a lakossági piac felé is nyit a jövőben, hiszen az energiahatékonyságot célzó fejlesztéseket – melyhez hasonlóan vonzó, 0 százalékos kamatok kapcsolódnak-, igénybe vehetik a családi, valamint a társasházak lakói is.

Gyors és hatékony pénzügyi segítség helyben – így foglalta össze az MFB Pontok szerepét röviden Nyitrai Zsolt, aki arról beszélt, hogy a kormány és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) programja igazi újdonság, így más gazdasági intézkedések mellett példát mutat az Európai Uniónak abban is, miképpen lehet gyorsan és hatékonyan segíteni a hazai vállalkozások fejlesztését.

Jól tudjuk, hogy egy kormány csak akkor lehet sikeres, ha pénzt tud juttatni a gazdaságba, a hálózat létrajötte pedig éppen ebbe az irányba mutat, mindez azért fontos, mert a kedvező hitelekkel forráshoz tudják juttatni a piaci szereplőket, ami ösztönzi a vállalkozási kedvet.

A másik előny – tette hozzá -, hogy a támogatások igénybevétele javítja a hazai gazdasági szereplők versenyképességét, mert Európa más részein a vállalkozók már régen megkapták ezeket a kedvezményes támogatásokat.

Harmadrészt pedig a vidék Magyarországa számára is fontos, hogy helyben – így Egerben, illetve Heves megyében – intézhessék ügyeiket az érintettek. A kedvezményes konstrukcióhoz tehát megvan a tőkealap, az MFB Pontok hálózata pedig segít abban, hogy a jó ötletek és kezdeményezések esetén gyorsan és hatékonyan eljusson a segítség a vállalkozókhoz, hiszen Egerben mostantól három ilyen kirendeltség működik.

Zolnai György, a Budapest Bank vezérigazgatója azt hangsúlyozta: nagy örömükre szolgál, hogy az immár egy éve állami tulajdonban lévő bankjuk résztvevője lehet ennek a programnak. Hozzátette azt is, hogy vállalati ügyfeleik 80 százaléka a kis- és középvállalkozók közül kerül ki, így igazán beleillik a profiljukba a MFB Pontok létesítése.