Egy most meghozott kormányzati döntés nyomán Heves megye kórházai 877 millió forint konszolidációs támogatást kapnak adósságaik kiegyenlítésére – jelentette be Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz Heves megyei szervezetének elnöke.

(TV EGER)

Nyitrai Zsolt emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, a kétharmados győzelem után az új kormány felhatalmazást kapott arra, hogy megkezdje a nagy strukturális átalakításokat. Ez az önkormányzatok esetében azt jelentette, hogy véget vetett annak a gyakorlatnak, miszerint egyre több feladathoz egyre kevesebb pénzt kaptak a települések, így az önkormányzati szektor adósságcsapdába került. Magyarország kormánya ezért egy részletesen kidolgozott rendszer alapján átvállalta a települések hiteleit, hogy megszabadítsa terheitől az önkormányzatokat. Heves megye így 11,5 milliárd forintot kapott a konszolidációra, s ehhez járult még az Egernek folyósított közel egymilliárdos támogatás, ami példa nélküli lépés volt.

Ez a folyamat nem ért véget – folytatta a képviselő-, hiszen a tervek szerint további 10 milliárdos fejlesztési alapot hoznak létre jövőre azon települések számára, amelyek nem halmoztak fel adósságot: ezeket a forrásokat pályázataikhoz használhatják fel azok az önkormányzatok, melyeket nem érintett a konszolidáció.

Hasonló célok vezették a kormányt akkor, amikor 2010-ben elhatározták: évente folyósítanak pénzt a korábbi évek alatt eladósodott, illetve – a megye esetében eladott – egészségügyi intézményeknek, hogy biztosítsák zavartalan működésüket.

Nyitrai Zsolt bejelentette: a napokban meghozott kormánydöntés értelmében a hazai kórházak 33 milliárdos konszolidációs támogatást kapnak, amelyet a lejárt szállítói tartozások kiegyenlítésére kell felhasználniuk. Természetesen ebből nem maradhatott ki Heves megye sem, amely több mit 877 millió forintot kapott ebből az összegből. Az egri kórház mellett a gyöngyösi, a hatvani, a mátraházi és a parádfürdői egészségügyi intézmény is részesül a támogatásból. Ugyanakkor az is célunk, hogy a magyar kórházak saját bevételeiket is növelni tudják, például a klinikai kutatások, illetve gyógyászati egészségturizmus révén.

Az egri kórház estében – hangsúlyozta a honatya -, mindenképpen meg kell említeni azt a hatalmas, 6 milliárd forintos fejlesztési projektet, amelyhez a kormány néhány hete további 935 millióval járult hozzá.

Dr. Fűtő László, a Markoth Ferenc Kórház főigazgatója örömét fejezte ki az Egerbe érkező 250 milliós segítségért, amelyet természetesen a megjelölt célra használnak fel, s így tartozásaik felét kiegyenlíthetik biztosítva ezzel a biztonságos betegellátást. A most kapott, valamint az immár közel hétmilliárdos fejlesztési támogatás kapcsán a főigazgató kijelentette: az elmúlt 10-15 év során még soha nem érkezett ennyi pénz az egri egészségügyi intézménybe.