Kövér László házelnök levélben, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter videó üzenetben köszöntötte az első születésnapját ünneplő Egri Polgárok Házát. A rendezvényen az egy év sikereit méltatta Nyitrai Zsolt honatya, a Fidesz Heves megyei elnöke is.

Saárossy Kinga verssel köszöntötte a születésnapi ünnepség résztvevőit, majd Martonné Adler Idikó, az egri Fidesz elnöke idézte fel az egy évvel ezelőtti megnyitót, amikor is célt tűzték k, hogy egy élettel teli közösségi helyet hoznak létre. Ezt követően felolvasta Kövér László házelnök levelét, aki úgyis, mint az Egri Csillag Szalon legutóbbi vendége, méltatta a kezdeményezést, majd boldog születésnapot kívánt a ház működtetőinek és látogatóinak.

Habis László, a megyeszékhely polgármestere arra emlékeztetett, hogy a színes programok mellett az Egri Polgárok Háza adott otthont azon eseményeknek is, melyeken bejelentették a városba irányuló milliárdos kormányzati támogatások hírét.

Nyitrai Zsolt a Fidesz Heves megyei elnöke visszatekintve a ház megnyitására azt hangsúlyozta: már akkor világos volt, hogy nemcsak egy csapat kell, hanem egy hely is, hiszen a múltban az egri Fidesz-irodák számára nem sikerült olyan alkalmas helyet találni, ahol a közösségi funkciót is betölthette az adott helyiség. Ám tavaly – folytatta -, végre sikerült egy olyan ingatlanra lelni egy szimbolikus ponton, a Felsőváros és a történelmi belváros határán, amely alkalmasnak mutatkozott nem csupán egy pártiroda, hanem egy közösségi tér kialakítására is. Már akkor is azt vallottuk s azóta is hisszük: nem elegendő csupán politizálni, szolgáltatni is kell, mert csak úgy tudunk az emberekhez még közelebb kerülni, ha a mindennapok során is mellettük vagyunk. Ezt a célt követtük az Egri Polgárok Házának kialakításakor, ahol – sok-sok előkészítő munka után – ügyfélszolgálatot biztosítunk, jogi és életmód tanácsokkal látjuk el a hozzánk fordulókat, lehetőséget adunk az együttlétre, a szórakozásra, a látogatók filmeket, tévét nézhetnek vagy éppen csocsózhatnak.

Ugyanakkor, és erre nagyon büszkék vagyunk – mondta Nyitrai Zsolt-, igényes, a polgári értékrendet tükröző programokat kínálunk, például a népszerű Egri csillag szalon rendezvénysorozat keretében, ahová az ország legismertebb embereit (történészeket, sportolókat, művészeket, politikusokat) hívunk meg egy-egy beszélgetésre. Az itt felállított tabló a legjobb bizonyíték arra, hogy a vendégek mennyire jól érezték magukat. Rendezvényeink fontos célja, hogy ápoljuk hagyományainkat, de az is, hogy összehozzuk a különböző generációkat, hogy a házban találkozzon idős és fiatal, de az egri pincészetek borainak bemutatásával a gasztronómia is otthonra lelt itt.

Végül Nyitrai Zsolt a születésnapon köszönetet mondott a házban dolgozó önkénteseknek, a borászoknak, a sajtó munkatársainak és természetesen a látogatóknak, hogy támogatták az Egri Polgárok Házát, majd a jelenlévők meggyújtották a születésnapi torta gyertyáját.