Egyebek mellett a költségvetés főbb számairól és az adópolitikáról beszélt dr. Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára azon a szakmai találkozón, amelynek helyszíne az Egri Polgárok Háza volt.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója köszöntötte a vendéget, valamint azokat a meghívottakat – polgármestereket, a közigazgatásban, vagy éppen az oktatásban dolgozókat -, akik munkájuk során folyamatosan kapcsolatba kerülnek a költségvetés aktuális kérdéseivel. A képviselő idézte a nemrégiben Egerben járt Kövér László házelnök szavait, aki szerint a jövő évi költségvetésben semmire sem jut kevesebb, mint az idén.

Ezt a tényt erősítette meg dr. Naszvadi György államtitkár is, aki kijelentette: a mai helyzetben mindez nagy eredmények számít. Hangsúlyozta azt is, hogy egyértelműen optimista a jövő évi büdzsé kapcsán, hiszen a két százalék körüli növekedés és a két százalék alatti infláció garanciát jelent arra, hogy tarthatóak a költségvetés főbb számai. Óriási eredmény – tette hozzá -, hogy az örökölt közel 10 százalékos hiányt 3 százalék alá szorították, s bizonyos abban is, hogy a hiány jövőre sem lesz több.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy alapvető változás zajlott le az adószerkezetben, amikor a kormány a korábbiaknál sokkal nagyobb adókkal terhelte meg a bankokat, az energiaszektort és a telekommunikációs cégeket. Erre szükség volt, mert a lakosság és a kisvállalatok túlzott adóztatása a munkahelyeket és a fogyasztást is veszélyeztette volna. A másik nagy változás az államháztartásban az önkormányzati rendszer átalakítása volt, amely – bár nem ment zökkenők nélkül – a korábbinál tisztább, átláthatóbb helyzetet teremtett – mondta az államtitkár.

Az előadást követően a találkozó résztvevői az önkormányzatok finanszírozásával, valamint az adózással kapcsolatos kérdésekről beszélgettek a meghívott vendéggel.