[fidesz.hu 10.04.26.] A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a magyar parlamenti mandátumok 68 százalékát szerezte meg.

A Fidesz elnöke – akit “megnyertük, megnyertük” skandálással fogadtak a pártszövetség szimpatizánsai a Vörösmarty téren – világsikerhez hasonlította a szövetség választási győzelmét. Mától Magyarországon a magyar emberek érdeke az első – húzta alá Orbán Viktor.


Ma forradalom történt a szavazófülkékben. A magyarok bebizonyították, hogy van értelme hinni a demokráciában – jelentette ki Orbán Viktor.

“Demokratikus keretek között olyan nagy horderejű változást tudtunk véghezvinni, amelyet csak korábban forradalommal tudtak” – húzta alá Orbán Viktor, hozzátéve: vasárnap Magyarországon beteljesedett egy történelmi tanulság, húsz év tanulsága, a rendszerváltás tanulsága, amely úgy hangzik, rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni, megdönteni lehet. “Megdönteni és újat alapítani helyette, és ma ez történt” – fogalmazott Orbán Viktor. Kijelentette, a magyarok megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét és helyette új rendszert alapítottak; ez pedig a nemzeti együttműködés rendszere.

Orbán Viktor szerint az a feladat, hogy a győzelem lendületével folytassák a megkezdett együttműködést, megkezdjék a mögöttünk levő korszak romjainak eltakarítását, a felelősség megállapítását, az újjáépítést.


A Fidesz elnöke vasárnap este a fővárosi Vörösmarty téren azt mondta: szerényen és alázattal azt üzenik Magyarország polgárainak, hogy megértették és diadalra vitték a magyarok történelmi álmát. “Győzedelmeskedjék a te akaratod” – fogalmazott.


Orbán Viktor a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok fordulattal zárta beszédét.