Arra kérjük a választópolgárokat, minél többen támogassák aláírásukkal a Fidesz-KDNP jelöltjeit – mondta Nyitrai Zsolt.

A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója sajtótájékoztatóján felidézte, hogy április 6-án, az országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP történelmi sikert aratott, majd május 25-én az EP-választáson is nagy felhatalmazást kapott a pártszövetség listája, és az eddigi legerősebb nemzeti képviselet alakulhatott meg Brüsszelben, illetve Strasbourgban.

49 nap van hátra az önkormányzati választásokig – hívta fel a figyelmet Nyitrai Zsolt, hozzáfűzve, október 12-én az emberek arról döntenek majd, hogy kik lesznek a települések helyi felelős vezetői.

A Fidesz felkészült az önkormányzati választásokra, újra készen állunk a megmérettetésre – jelentette ki. 1167 településen indít a Fidesz-KDNP pártszövetség polgármesterjelöltet, ebből 274 személy független jelölt. Hangsúlyozta, hogy a polgármester- és önkormányzatiképviselő-jelöltek legfontosabb feladata és célkitűzése a gazdaságélénkítés és a munkahelyteremtés.

Szólt arról is, hogy hétfőn elkezdődik a támogatói aláírások gyűjtése, a kampánynak ez a szakasza szeptember 8-áig tart.  Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott, igyekeznek minél több választóval személyesen is találkozni. Célunk, hogy a leggyorsabban és a legtöbb támogatói aláírást tudjuk összegyűjteni – tette hozzá. Kiemelte, százezer önkéntes segíti a párt kampányát, és egyúttal köszönetét fejezte ki az eddigi segítségért.

Az önkormányzati választások tétje az, hogy végleg magunk mögött tudhatjuk-e a Gyurcsány- és a Bajnai-korszakot, valamint az, hogy folytatódhat-e a megkezdett munka az önkormányzatokban – szögezte le. Ennek kapcsán felidézte az önkormányzati adósságátvállalást, szavai szerint ezáltal „levegőhöz jutottak a települések, és jobban meg tudják valósítani a fejlesztéseiket az elkövetkező időszakban”.

Nyitrai Zsolt arra kérte a választópolgárokat, hogy minél többen támogassák aláírásukkal a Fidesz-KDNP jelöltjeit.

fidesz.hu