Egri borászokkal találkozott Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő annak kapcsán, hogy az Országgyűlés hamarosan tárgyalja a hegyközségekről szóló törvényjavaslatot. A fórumon az érintettek is elmondták véleményüket, észrevételeiket a tervezett változtatásokról.

(a TV Eger felvétele)

Nyitrai Zsolt a fórumon elmondta, hogy a magyar borok piaci helyzete jelentős változáson megy keresztül, ezért vált szükségessé a szabályozás újragondolása. A cél az – tette hozzá -, hogy közösen alakítsák ki azt a szakmai álláspontot, amely a méltán híres Egri Borvidék és a magyar borászok számára a leghatékonyabb önkormányzati és közigazgatási rendszert biztosítja, s egyben csökkenti az adminisztrációs terheiket. Ezért különösen fontos, hogy a helyi borászok véleményét megismerjék.

A Borászok Fórumán szó esett az új tervezet több pontjáról, így a hegybírók státuszának változásáról, valamint a közigazgatási feladatok egységes ellátásáról, s színvonalának emeléséről is.

A találkozón részt vett a Vidékfejlesztési Minisztérium szakértője, aki részleteiben ismertette a tervezett változásokat. Az egri borászok a fórumon ezt követően elmondták észrevételeiket és javaslataikat.

Nyitrai Zsolt a tanácskozás végén azt hangsúlyozta, hogy az elhangzottakat figyelembe veszik a törvény tárgyalásakor, ugyanakkor leszögezte: további egyeztetésekre kerül sor annak érdekében, hogy a legjobb szabályozás szülessen meg ezen a stratégiai szempontból oly fontos területen.

(A fotókért külön köszönet Szántó Györgynek)