A választók egyértelműen elutasították a bevándorlás politikáját és a fejlődés mellett tették le a voksukat – jelentette ki az FM7 rádiónak adott interjújában Nyitrai Zsolt Eger és térsége ismét megválasztott országgyűlési képviselője.

Nyitrai Zsolt: Az emberek a bevándorlás ellen és a fejlődés mellett szavaztak!

Nyitrai Zsolt köszönetét fejezte ki azoknak, akik a Fideszre és személyesen rá voksoltak április 8-án, ám hangsúlyozta azt is, hogy azokat a polgárokat is képviselni fogja, akik nem rá szavaztak, vagy valamilyen okból nem éltek demokratikus jogukkal.

Hangsúlyozta: a választási eredmény egyértelműen megmutatta, hogy a magyar emberek elutasítják a bevándorlás politikáját és azt akarják, hogy Magyarország továbbra is a fejlődés útján haladjon.

Ezt a szándékot bizonyítja a rekordszámú részvételi arány, amely nagyon erős felhatalmazást ad az országgyűlési, valamint a képviselői munkához egyaránt – jelentette ki Nyitrai Zsolt.