Az őszi mulatság pénteken vette kezdetét, de szombaton is folytatódott a Szépasszony-völgyben. Habis László polgármester az összefogásról, Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő pedig arról beszélt, legutóbb Bruce Willis is Egri Csillagot ivott budapesti forgatásán.

(a TV Eger felvétele)

A város és a hegyközség elöljárói, hagyományőrzők, de még maga Dobó István is ellátogatott pénteken a Bazilika elé, ahol a szüreti koszorú megáldása után felsorakozott a város apraja-nagyja, az Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete és sok más, borászati-szakmai szervezet tagjai. A díszes menet ezután a Szépasszony-völgybe indult kétnapos mulatságra.

A Bazilika előtti ünnepélyes megnyitón Habis László Máraitól idézve azt mondta, az ünnep arra való, hogy megálljunk kicsit, és másképp érezzük magunkat, mint a hétköznapokon. “Van mit ünnepelnünk, hiszen Eger egy gazdag város kultúrájában, borászatában, gasztronómiájában és múltjában” – fogalmazott a polgármester.

Nyitrai Zsolt köszöntőjében arra utalt, az egri bor hírneve már nem csupán országos: “Legutóbb Andy Vajna barátom Egri Csillagot vitt kóstolóba a filmművészet nagy sztárjainak a Cannes-i Filmfesztiválra. Ez a bizonyíték arra, hogy az egri bornak világhíre lehet, ha összefogva együtt tovább dolgozunk érte” – jelentette ki az országgyűlési képviselő.

“Tisztelni kell a szőlőt és meg kell becsülni a vele járó munkát”- zárta köszöntőjét Nyitrai.

Pénteken a pincéknél borbemutatók, kóstoltatások, vetélkedők zajlottak, a színpadon pedig a folk műsoroké volt a főszerep, táncházzal ért véget a program.

Szombaton vetélkedők, népi játékok és családi programok várták a Szépasszony-völgy látogatóit.