A rezsicsökkentést csak akkor tudjuk sikerre vinni, ha megvan és erősödik a társadalmi támogatottság, ezért fogunk 2,5 millió levelet eljuttatni a rezsicsökkentést korábban már támogatókhoz, és várjuk őket személyes párbeszédre, több mint száz lakossági fórumra – mondta el Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a leveleket megváltozott munkaképességű honfitársaink készítették.

Nyitrai Zsolt felidézte, az elmúlt kormányok alatt inkább azt lehetett tapasztalni, hogy a szolgáltatások díjai egyre csak emelkedtek, a családok kiadásai folyamatosan nőttek. A Fidesz bebizonyította, ezen kiadásokat lehet mérsékelni. Ehhez akarat, hit és társadalmi támogatás kellett – fogalmazott.

A helyes út a további rezsicsökkentés, erre elszántak vagyunk – szögezte le Nyitrai Zsolt. A politikus elmondta, a visegrádi frakcióülésen elkezdődik a politikai vita, és körvonalazódik a döntés. Az újabb rezsicsökkentést csak akkor tudjuk sikerre vinni, ha megvan és erősödik a társadalmi támogatottság – húzta alá. Ezért fogunk 2,5 millió levelet eljuttatni a rezsicsökkentést korábban már támogatókhoz, és várjuk őket személyes párbeszédre, több mint száz lakossági fórumra. A rezsicsökkentést támogató fórumokon miniszterek, államtitkárok, a Fidesz és a KDNP vezető politikusai vesznek részt – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

A politikus arról is tájékoztatott, a levelek kihordása a mai naptól a kezdetét veszi. A kézbesítést a párt aktivistái és politikusai végzik. Nyitrai Zsolt elmondta, az akció 10 millió forintba kerül, és a Fidesz büdzséjét terheli. A sajtótájékoztatón a képviselő bemutatta „A Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést!” című meghívó levelet, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök és az adott választókerületi elnök ír alá. A levél tartalmazza továbbá a lakossági fórum helyszínét és idejét.

Nyitrai Zsolt aláhúzta, a Fidesz és a kormány fontosnak tartja a társadalmi szolidaritást; a leveleket megváltozott munkaképességű honfitársaink készítették. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányváltás óta 10 ezerrel nőtt a megváltozott munkaképességű dolgozók száma; országosan már több mint 55 ezer olyan honfitársunk dolgozik állami támogatással, akik máshogyan nem biztos, hogy munkát tudnának vállalni.

Emlékeztetett, a korábbi rezsicsökkentések két ütemben valósultak meg. Január 1-től csökkent a földgáz, az áram, illetve a távhő ára, július 1-től pedig a vízdíj, a csatorna, a szemétszállítás, a PB-gáz és a kéményseprés díja mérséklődött. Aláhúzta, ez jelentős megtakarítást jelent; számítások szerint egy átlagos magyar család éves szinten több mint százezer forintot takaríthat meg.

A rezsicsökkentés csak együtt sikerülhetett, úgy tudta a Fidesz és a kormányzat megvalósítani, hogy komoly társadalmi támogatás volt a háta mögött – szögezte le Nyitrai Zsolt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rezsicsökkentést támadta az ellenzék, a multinacionális cégek, az Európai Unió. Mégis – az eddigi legnagyobb közéleti akció keretében – több mint 2,5 millió támogató aláírást sikerült összegyűjteni a rezsicsökkentés mellett. A képviselő szerint ez mindenképpen kellett ahhoz, hogy a frakció és a kormányzat keresztül tudja vinni akaratát.

Nyitrai Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy nemzetközi szinten egyre többen követik a rezsicsökkentés elvét. A politikus példaként Lengyelországot, Hollandiát, Bulgáriát említette, és megjegyezte, úgy tűnik, lassan Németországban is napirendre kerül a téma.