Minden megyében megalakult legalább egy nyugdíjas szövetkezet, így mindenütt elérhetővé vált ez a lehetőség – mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

mediaklikk.hu

A jogszabály szerint a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel. Az érintettek a munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják. Az atipikus és igen laza foglalkoztatási forma alkalmazására várhatóan elsősorban a kereskedelemben vagy a vendéglátásban lesz lehetőség, olyan helyeken, ahol a feladatok egyenetlenül jelentkeznek.

A miniszterelnöki megbízott az idősek világnapja alkalmából elmondta, hogy Magyarországon több mint kétmillió nyugdíjas él és erkölcsi megbecsülésük mellett anyagi megbecsülésük is fontos. Példaként említette, hogy az alapvető élelmiszerek áfája, valamint a rezsidíjak csökkentésével a nyugdíjasok is sokat spórolhatnak.

Nyitrai Zsolt elmondta azt is, hogy a kormány minden körülmények között megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét. A nyugdíjprémiumra – amelyet 3,5 százalék feletti gazdasági növekedés esetén kapnak meg a nyugdíjasok – a jövő évi költségvetésben 32 milliárd forintot különítettek el.

(MTI)