Eger városa fejlődő pályára állt, hatvan éve nem folytak olyan léptékű beruházások a településen, mint az utóbbi években. Az úton tovább kell menni, és meg kell védeni eredményeinket, biztonságunkat, ez a tétje a vasárnapi európai parlamenti választásoknak – jelentette ki az egri közgyűlésen Nyitrai Zsolt.

TV Eger

A miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője a közgyűlésen elmondta: fontosnak tartja, hogy időről időre beszámoljon a város önkormányzatának és nyilvánosságának a legújabb eredményeiről. Ezek közül is kiemelkedik az Egert az autópályával összekötő M25-ös út építése, amelyre hosszú évtizedeket kellett várni.

napirend_elott_b

Örömmel jelenthetem – folytatta -, hogy elkezdődött az útszakasz hídszerkezeteinek építése, minden a tervek szerint halad, így jövő nyáron birtokba vehetjük az összekötő utat. Ennek köszönhetően gyorsabb és biztonságosabb lesz Eger, illetve Budapest elérése a családok számára, de a turizmus, valamint a befektetők révén a helyi vállalkozások is profitálhatnak a fejlesztésből.

Ma is van mit megvédeniük az egrieknek

Nyitrai Zsolt szólt arról is, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel kötött megállapodás alapján elkezdődött az M25-öshöz kapcsolódó Egert elkerülő út tervezése, így a város forgalmát tehermentesítheti majd az új szakasz. Ugyancsak ide tartozik az intermodális csomópont tervezése és építése, amely összehangolja a város és térségének közlekedését, hiszen egy pontban összpontosul majd a vasúti, a busz, a kerékpáros és a taxi közlekedés, mindez az eddigieknél sokkal kényelmesebb és gyorsabb utazást tesz majd lehetővé. Az M25-ös összekötő és a várost elkerülő út, valamint az intermodális csomópont hármas egységet alkotva az utóbbi fél évszázad legnagyobb egri infrastrukturális fejlesztése lesz – jelentette ki a honatya.

A képviselő beszélt arról is, hogy Eger a honvédelem, a hazaszeretet és a hősiesség szimbóluma. Gárdonyi Géza regényének és az abból készült filmnek köszönhetően az egész világ megismerhette az egri vitézek és nők hősiességét. Ezért is határozott szándékunk – folytatta -, hogy az elmúlt évtizedek tétlensége után jelentős, mintegy 9 milliárdos összeget fordítsunk az egri vár szakszerű és minőségi rekonstrukciójára. Egyebek mellett a közeljövőben sor kerül a Zárkándy-bástya felújítására, valamint a bástya és a vár közötti folyosó újbóli megnyitására annak rendbetétele után.

Nyitrai Zsolt szót ejtett a napokban a térség miden háztartásába eljuttatott képviselői beszámolójáról is hozzátéve, hogy mindig is alapvető fontosságúnak tartotta a folyamatos párbeszédet, hiszen nem elég négyévente tájékoztatni a polgárokat, mert egy év is elég arra, hogy számot vessünk a választókerület fejlődésével, eredményeivel vagy az esetleges gondokkal kapcsolatban.

A honatya hangsúlyozta: Eger fejlődő pályára állt, az eredmények egyértelműek, hat évtizede nem történt annyi fejlesztés a megyeszékhelyen, mint az utóbbi években. Ezen az úton kell tehát tovább haladnunk – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt azonban arra figyelmeztetett, hogy ezeket az elért eredményeket meg kell védeni. Az Egerben kiemelkedő szerepet játszó turizmus történelmi és természeti értékeinkre, gyógyvizeinkre és a biztonságra épít. Éppen ezt a biztonságot kell megőriznünk – ellentétben Franciaországgal vagy Németországgal –, ezért kérem, hogy mindenképpen szavazzanak a vasárnapi európai parlamenti választásokon, hogy az egriek továbbra is nyugalomban éljék életüket – fejtette ki Nyitrai Zsolt.