Az ötezer főnél nagyobb megyei települések közül Eger, Gyöngyös és Hatvan esetében a törvényben előírtnál nagyobb segítségről döntött a kormány az önkormányzatok adósságrendezése kapcsán – hangzott el az Egri Polgárok Házában megtartott rendkívüli sajtótájékoztatón.

(a TV Eger felvétele)

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő bevezetőjében elmondta: a kormány ismét olyan döntést hozott, értékelve Heves megye erőfeszítéseit, amely az itt működő önkormányzatok s az itt élő emberek életét könnyíti meg azzal, hogy átvállalja a települések régi adósságainak jelentős részét. Eddig – tette hozzá – a szocialista kormányok folyamatosan eladósították az önkormányzatokat, ám most a kabinet konszolidálja ezeket a hiteleket.

Horváth László kormánymegbízott a megyét érintő döntésről szólva kifejtette, hogy az ötezer fő feletti települések estében megszületett a határozat. Lőrinci és Füzesabony tekintetében 40, Hatvan és Gyöngyös esetében 50, Eger városát tekintve pedig 60 százalékos adósság-elengedésről döntött a kormány. Mindez azt jelent, hogy Gyöngyös és Hatvan 10 (500 milliós, illetve 1,5 milliárdos támogatás), míg Eger 20 százalékkal nagyobb (4,5 milliárdos) összeget tudhat magáénak az előírt 40 százalékos szinthez képest. Összességében az öt érintett város közel 8 milliárdnyi segítséget kap az adósságátvállalás révén.

Nyitrai Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy Heves megye ezúttal is az átlagot meghaladó mértékben kapott támogatást a kormánytól, mindez pedig az itt tevékenykedő polgármesterek, országgyűlési képviselők munkáját és lobbierejét dicséri.

Horváth László szólt arról is, hogy a három kedvezményezett város azért kapott többet, mert ezen települések Heves megye gazdasági életének gerincét képezik, ezért a plusz források ezeken a helyeken nagyobb hatékonysággal használhatók fel.

Habis László egri polgármester méltatta a döntés jelentőségét, azt, hogy a mostani határozat – a nemrégiben kapott egymilliárdos támogatáson túl – további 900 millióval növelheti a megyeszékhely pénzügyi mozgásterét. A város első embere szólt arról is, hogy az utolsó hosszútávú hitel 2030-ban jár le, így a mostani döntés pozitív hatását közel húsz éven át érezhetik az egriek.

Faragó László Gyöngyös polgármestere pedig arról beszélt, hogy a konszolidáció miatt felszabadult összeget mindenképpen új munkahelyek megteremtésére fordítják. Most zajlik a helyi ipari parkban egy nagyberuházás, s jövőre már be is indul a termelés az amerikai tulajdonú üzemben. Az önkormányzat a jövőben is kedvező környezetet kíván teremteni az új munkahelyek létesítéséhez.

fotó: Eged Dániel; http://egeddani.com/