
Együtt az ország!
Nyitrai Zsolt mondott ünnepi beszédet augusztus 20-án az egri Dobó téren. Szent István cselekedeteit nemcsak az Istenbe vetett hite határozta meg, hanem a közösségbe vetett megingathatatlan hite is!

Hegyeskő Nap Demjénben
A demjéniek méltán büszkék származásukra, s kiváló természeti adottságaik további kihasználásával egész Európában ismert és népszerű lehet településük – jelentette ki Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a VII. Hegyeskő Nap megnyitóján.

Egészségügy: több mint egymilliárd Heves megyének
A kormány döntése alapján az egri Markhot Ferenc Kórház 935 millió forintos kiegészítő pályázati támogatást, míg a gyöngyösi Bugát Pál Kórház 254 millió forintot kapott.

Visszakerültek a Gárdonyi-levelek Egerbe
Ahol a régmúlt kincsei rejtőznek, ott mindenképpen érdemes körülnézni, hiszen soha nem lehet tudni, milyen érdekesség, különlegesség tárul az ember elé.

Heves megye lehetőségeit erősítik
Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő lett a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Heves megyei szervezetének elnöke. VIDEÓ

A Fidesz megvédi a nyugdíjasokat
Megvédjük a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat is – jelentette ki Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a Fidesz által szervezett Magyarország jobban teljesít – Oltalom alatt az idősek című tanácskozáson. VIDEÓ

Családi napot tartott a Fidesz
A könnyed, játékos programok mellett komoly témákról is szó esett a Fidesz Heves megyei tagszervezeteinek első családi napján. VIDEÓ

Az Aranycsapat tagja a Hargitán
Buzánszy Jenő, az Aranycsapat legendás hátvédje, a Nemzet Sportolója volt a vendége az Egri Csillag Szalon legutóbbi rendezvényének, amelynek ezúttal is az Egri Polgárok Háza adott otthont. VIDEÓ

Új munkahelyek: Heves megye is jobban teljesít
Ezer munkahely megvédését, illetve megteremtését segítheti elő Heves megyében az a 775 milliós foglalkoztatási támogatás, amelyről közösen tartott sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Horváth László kormánymegbízott. VIDEÓ

Százéves néni a rezsicsökkentés mellett
Andornaktályai otthonában kereste fel Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Vámosi László polgármester Nagy Józsefnét, aki csatlakozva a rezsicsökkentés védelmében indított akcióhoz kézjegyével látta el az aláírásgyűjtő ívet.
Utolsó hozzászólások