A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya megerősítette a párt Heves Megyei Választmányának döntését a párt megyei közgyűlési listájáról.

A listát dr. Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármestere, megyei képviselő vezeti, ezzel ő lett a Heves Megyei Közgyűlés elnökjelöltje a Fidesz és a KDNP részéről.

A heves megyei települések további fejlődése a cél

Dr. Juhász Attila Simon hangsúlyozta: Heves megye az elmúlt években fejlődő pályára állt, és a legfontosabb cél, hogy ez a fejlődés a megye minden településén tovább erősödjön, hiszen sok még a tennivaló, remek, megvalósításra váró tervekkel rendelkeznek a településvezetők.

Folytatni kell a fejlesztések megyei koordinációját, és még nagyobb hangsúlyt kell helyezni a településeken élő emberekkel valamint a polgármesterekkel folytatott párbeszédre.

Az elnökjelölt kiemelte, hogy még augusztusban a polgármesterekkel közösen megyejárásba kezd majd a Fidesz.

A Fidesz-KDNP Heves megyei közgyűlési jelöltlistája a következő:

  1. Juhász Attila Simon
  2. Tóth Csaba
  3. Szabó Róbert
  4. Csík Balázs
  5. Kovács Béla
  6. Tuza Gábor
  7. Szepesi Ádám
  8. Kómár József
  9. Rozmán Éva
  10. Nagy Csaba
  11. Jakab Tamás
  12. Forgó Gábor
  13. Pálinkás Péter
  14. Ördög István
  15. Oláh Ferencné
  16. Farkas Sándor
  17. Gondos István
  18. Eged István
  19. Köves Gáborné
  20. Tóthné Szabó Anita
  21. Bátori István
  22. Herman István
  23. Paulenka Richárd
  24. Balog Margó
  25. Bíró Edit
  26. Szaniszló László
  27. Teréki István Csaba
  28. Oroján Sándor
  29. Mudriczki József
  30. Baranyi Dániel
  31. Tóth József
  32. Dáné Zsolt
  33. Csőgér Bálint
  34. Tímár Dávid
  35. Maksa Mátyás
  36. Szénási Gézáné
  37. Bodnár Ivett

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
Fidesz Heves Megyei Elnöksége