A tavalyi diplomata szürethez hasonlóan idén is közéleti szereplőkkel együtt szüretelt Egerszalókon Nyitrai Zsolt.

Szüret Egerszalókon

Idén Egerszalókon, a hungarikummá válás kapujában álló Egri Bikavér borvidékéhez tartozó területen érkezett közéleti segítség a szüretre. Miután mindenki megkapta a szükséges felszerelést, a kesztyűt, vödröt és a metszőollót, nekifogtak a Cabernet Franc szüreteléséhez.

Nyitrai Zsolt, otthonosan mozgott a szőlőtőkék között, hiszen immár sokadik alkalommal vett részt a szüreten. A honatya elmondta: minden alkalommal, amikor besegítenek a szüretbe, tiszteletüket és elismerésüket fejezik ki többek között annak a 8 ezer embernek, aki az egri borvidéken szőlőtermesztéssel foglalkozik – nagyon fontos a hagyományok megőrzése is, éppen ezért szükséges azokat folyamatosan ápolni, tovább vinni. Hangsúlyozta: igen nagy lehetőség ez a szüret a borvidék számára és könnyen elképzelhető, hogy az általunk leszedett szőlőből is Bordeaux-i sikereket elérő bor készül majd.