Kubatov Gábor, a Fidesz ügyvezető alelnöke, az FTC elnöke volt a díszvendége annak az ünnepi események, amelyet pénteken este rendeztek az Egri Polgárok Háza 4. születésnapja alkalmából.

TV Eger

A különleges alkalomra különleges díszvendéget hívtak meg, hiszen a 4. születésnapját ünneplő Egri Polgárok Házába ezúttal Kubatov Gábort, a Fidesz ügyvezető alelnökét, a Fradi elnökét fogadhatták a megjelentek.

Nyitrai Zsolt köszöntőjében elmondta, minden közösségnek szüksége van egy otthonra, ahová akár vendégeket is hívhat, ahol összejöhetnek, illetve ahol szolgáltatást nyújthatnak az oda betérőknek. Megtudtuk, hogy a környező emeletes házak is rendszeresen itt tartják meg a lakógyűléseiket, ám természetesen a programokat látogatják a legtöbben.

Négyéves az Egri Polgárok Háza

Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott felidézte a „régi időket”: egyebek mellett azt, hogy 1994-ben a Katona téri irodában működtek, illetve tartottak rendezvényeket, a különbség pedig óriási a két hely között, ezt mindenki láthatja – tette hozzá.

Utalt arra is, hogy a ház olyan ismert vendégeket fogadott rövid fennállása során, mint Orbán Viktor, Kövér László, Buzánszky Jenő, Wittner Mária vagy éppen Farkas Bertalan.

Kubatov Gábort régi jó barátjaként mutatta be Nyitrai Zsolt, s jó hangulatú kötetlen beszélgetést folytatott vele a születésnapi rendezvényen. A vendég – akiről elmondható, hogy jelen volt a ház átadásakor is – egyebek mellett mesélt gyermekkori élményeiről, iskolás éveiről, de természetesen szóba került nagy szerelme, a labdarúgás s a Fradi, amelynek most elnöki tisztét tölti be. Az eszmecsere során felidézte politikai pályafutásának főbb állomásait, valamint megosztotta érdekes történeteit, élményeit a közönséggel.

Nyitrai Zsolt az évforduló kapcsán köszönetet mondott a házban dolgozó önkénteseknek, a sajtó munkatársainak és a látogatóknak, hogy támogatták az Egri Polgárok Házát.