Új lendületet vett az egri vár 2,1 milliárd forintból megvalósuló rekonstrukciójának központi eleménél, a Szép-bástyánál zajló munkálat: a szükséges engedélyek beszerzése után már itt is dolgoznak a gépek – jelentette be Habis László polgármester csütörtöki egri sajtótájékoztatóján. Nyitrai Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy Eger az elmúlt négy évben fejlődési pályára állt.


A honatya úgy fogalmazott, hogy ez annak köszönhető, hogy nagyon jó és eredményes viszonyt sikerült kialakítania a városnak a kormányzattal.

– Nagyon sok közös eredményünk van. Ilyen a történelmi belváros több mint négymilliárd forintból megvalósuló rehabilitációja, a kórház hatmilliárd forintos felújítása, a nyolcmilliárd forintnyi önkormányzat adósság kiváltása, és ilyen a város részére biztosított kétszer egymilliárd forintos szabad felhasználású forrás is – hangsúlyozta. – Ennek a fejlődésnek mindenképpen folytatódnia kell a következő négy évben is – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt: rámutatott: a vár turisztikai attrakció-fejlesztése szintén ebbe a sorba tartozik. Emlékeztetett: az országgyűlés az áprilisi parlamenti választásokat követően úgy döntött, hogy 300 millió forinttal kiegészítve, 2,1 milliárd forintra emeli beruházás keretösszegét.

“A vár Eger és Magyarország szimbóluma is, a vidéki Magyarország leglátogatottabb múzeumáról van szó” – mondta.

Habis László szavai szerint a XIX. században, Pyrker János érseksége idején Kálvária-dombbá alakított Szép-bástyát körbejárhatóvá teszik, ezáltal új turistautak nyílnak meg a várban. Maga a bástya tizenhat méteres magasságával pedig kiváló panorámát nyújt majd a vár egészére. A polgármester elmondta azt is, hogy a bástya eredetileg októberre tervezett átadására várhatóan csak jövő tavasszal kerülhet sor.

Habis László szólt arról is, hogy a Szép-bástya szomszédságában, szintén a turisztikai attrakció-növelő fejlesztés részeként épülő kétszintes, zárt fegyvertárban nyíló interaktív kiállítástól a szezonalitás csökkenését is várják.

EH