Nyitrai Zsolt, a megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője csütörtökön Habis László egri polgármesterrel együtt avatta fel a több mint 10 kilométeres összefüggő kerékpárút-hálózatot Egerben.

TV Eger

A közel 800 millió forintos beruházással, amelyhez 573 millió forintos európai uniós forrást használt fel a város a 220 millió forintos önerő mellett.

Az Észak-magyarországi Operatív Program keretében megvalósult fejlesztés projektzáró eseményén Habis László felidézte: a fejlesztés több szempontból is különleges volt, hiszen az eredetileg 500 millió forintban maximált uniós támogatást sikerült több mint 70 millió forinttal megemelni. A beruházás során 6,7 kilométernyi új kerékpárút épült meg, 3,7 kilométeren pedig kijelölt szakasz várja a biciklistákat.

A kerékpárút így az egerszalóki elágazótól egybefüggően vezet a városon keresztül a Felsőtárkányig tartó kerékpárútig, majd innen tovább a bükki, kijelöléses szakaszon Lillafüreden át egészen Miskolctapolcáig.