Az április 8-i parlamenti választás tétje nagyobb, mint a korábbi szavazásoké, ugyanis a jövő vasárnapi voksolás nemcsak négy évre határozza meg Magyarország sorsát, hanem az elkövetkező évtizedekről is szól – mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Zuglóban, Jelen Tamás Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelölt lakossági fórumán.

mediaklikk.hu

A politikus szerint a tét az, hogy “megmarad-e a piros-fehér-zöld”, sikerül-e megvédeni az országot, amely ma biztonságos, a “béke szigete” Európa közepén, amit meg is kell tartani. Az április 8-i választás döntően befolyásolja a kontinens sorsát is – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt: Az elkövetkező évtizedekről is szól a választás

A migrációról szólva Nyitrai Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió rövid időn belül keresztül akarja erőltetni a bevándorlással kapcsolatos döntéseit, amelyek alapján Magyarországra még az idén 10 ezer bevándorlót telepítenének be. Szerinte Brüsszel azért akar “felpörögni”, mert jövőre európai parlamenti (EP) választás lesz, és könnyen lehet, hogy kicserélődik az EP, és olyan pártok kerülhetnek többségbe, amelyek meg akarják védeni Európát.

A fideszes képviselő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország nincs egyedül a küzdelemben, mert a visegrádi államok, Ausztria, Olaszország és egyre több állam látja: a migráció az egyik legfontosabb kérdés.

Nyitrai Zsolt megjegyezte azonban azt is, hogy a magyarországi ellenzék egységesen lebontaná a határkerítést, végrehajtaná a betelepítési kvótát, és bevándorlóországgá tenné Magyarországot. Hozzátette: az ellenzék üresen álló középületekbe, laktanyákba költöztetné a bevándorlókat. “Ha elkezdjük a nemzetünket felhígítani, azt nem lehet jóvátenni” – hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott.

Kiemelte továbbá, hogy a választáson az ország eredményeit is meg kell védeni, példaként említette az családtámogatási rendszert, az otthonteremtési programot, a nyugdíjak értékállóságát, a rezsicsökkentést, valamint a gyermekek széles körben ingyenes étkezését és tankönyvét.

(MH/MTI)