Keszthelyen tartott sajtótájékoztatót a Miniszterelnökség képviseletében Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos.

Országjárást hirdetett a miniszterelnök annak érdekében, hogy az érdeklődők személyesen is kérdezhessenek a kormányzat képviselőitől az átalakítások és az átszervezések irányairól. Ennek részeként Nyitrai Zsolt Keszthelyre látogatott, ahol a helyi vezetőkkel történő találkozásokat követően nyílt fórumra és sajtótájékoztatóra került sor Manninger Jenő, Sáringer-Kenyeres Tamás országgyűlési képviselők és Ruzsics Tamás keszthelyi polgármester társaságában.

Nyitrai a sajtótájékoztatón majd a fórumon is úgy fogalmazott, az ország újjászervezésének célja az, hogy megerősödjön a munkából élő középosztály, beinduljon a magyar gazdaság, és sokkal magasabb legyen a foglalkoztatás szintje.

A miniszterelnöki biztos szerint egyetlen magyarnak sem kell leszegett fejjel járnia Magyarországon: a nem szokványos gazdaságpolitikai intézkedések nyomán – bankadó, telekomadó, kereskedelmi adók – hazánk 2010-ben megmenekült a görög-típusú csődtől, ennek köszönhető, hogy nem bocsájtottak el közalkamazottakat százezres számban, és nem csökkentették harmadával-negyedével a nyugdíjakat, mint Görögországban vagy Romániában. “Ez egy nagy eredmény és nagy siker” – fogalmazott.

Az IMF-ről szólva elmondta, a 2011-es évvel lezárul az átalakítások nagy része, de az euróválság külső hatásai nem tennék lehetővé a magyar gazdaság motorjainak beindítását, amennyiben nem lenne az IMF-védernyő.

“Úgy nem lehet beindítani a magyar gazdaságot, hogy valakik napközben a forint ellen spekulálnak” – fogalmazott a miniszterelnöki biztos, aki ehhez hozzátette, az új megállapodás nem jelenti azt, hogy Magyarország elveszítette függetlenségét. “Ez egy új típusú megállapodás, más, mint a 2008-as. Akkor 20 milliárd euró hitelt vettek fel Gyurcsányék, ezzel vált elkerülhetővé az azonnali államcsőd, ahová lavírozták az országot. Most nincs erről szó, az új megállapodás csak biztosíték” – hangsúlyozta.