A Fidesz Heves megyei választmánya tisztújító gyűlésén megválasztotta a párt megyei elnökségét és küldötteit az országos választmányba. Nyitrai Zsolt, aki újabb két év bizalmat kapott a megyei elnöki teendők ellátására, kijelentette: a jövő héten induló nemzeti konzultáción a megye minden településére ellátogatnak, hogy kikérjék az emberek véleményét a Soros-terv beláthatatlan következményeiről. A választmány alelnöknek választotta meg Horváth Lászlót és Szabó Zsoltot.

TV Eger

Nyitrai Zsolt elnök megköszönve a bizalmat hangsúlyozta: a kormány ismét kikéri a magyar polgárok véleményét egy fontos kérdésben, így október 23-a után, a jövő héttől kezdve a posta Heves megyében is elkezdi kézbesíteni a kérdőíveket. Arra biztatunk mindenkit, hogy vegyenek részt minél többen ezen a konzultáción, s mondják el véleményüket Soros György veszélyes tervével kapcsolatban – tette hozzá.

Ennek a tervnek két lényeges eleme van – folytatta -, az egyik, hogy Soros javaslata alapján évente 1 millió migránst akarnak betelepíteni az unióba, a másik, hogy a tagállamok évente 9 millió forintnak megfelelő összeget adnának ezeknek az embereknek az ellátására. Bár gazdaságunk jól teljesít, annyi pénzünk még sincs, hogy ilyen célokra fordítsunk ilyen horribilis összegeket – figyelmeztetett Nyitrai Zsolt.

Megvédjük az országot a Soros-tervvel szemben

A Fidesz ezért az egész országban és Hevesben is arra törekszik, hogy minél többen mondhassák el véleményüket a kérdőíveken e tervvel kapcsolatban, ezért fórumokat, kitelepüléseket szervezünk, hogy a politikusok, országgyűlési és helyi képviselők, polgármesterek és aktivisták személyesen is találkozzanak az emberekkel.

Arra biztatok mindenkit, hogy minél többen jöjjenek el ezekre a rendezvényekre és küldjék vissza a nemzeti konzultáció kérdőíveit – jelentette ki a megyei elnök.

A sajtótájékoztatón ismertették a novemberi Fidesz-kongresszust mindenhol megelőző területi választmány döntéseit. Nyitrai Zsolt mellett alelnökké választották Horváth Lászlót, aki a három megyei választókerület összehangolt munkájáról szólt. Mint mondta, az együttműködés eredményeképpen egyre több fejlesztés valósulhat meg a térségben.

Szabó Zsolt alelnök egyebek mellett a kormány nyugdíjas- és családbarát politikájáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a támogatásoknak köszönhetően egyre több gyermek születik Magyarországon. Szólt arról is, hogy a gazdasági növekedés következtében most először történelmi döntést hozott a kormány, nyugdíjpréiumot fizet az időseknek.

A Heves megyei választmány az országos választmányba delegálta Nagy Csabát, Tatár Lászlót, valamint Pálinkás Pétert is.