[@ 10.09.06.] Célunk egy jól szervezett, a nyílt piacon is helytálló Magyar Posta megteremtése, ahol innovatív szolgáltatások várják az ügyfeleket – mondta dr. Nyitrai Zsolt államtitkár a budaörsi nagyposta-értekezleten.

A több mint 400 postai vezető előtt tartott beszédében az államtitkár hangsúlyozta:“nem létszámleépítésekben, hanem többletfeladatokban gondolkodunk.”

Nyitrai Zsolt kifejtette, az új kormányt “új postai filozófia és ebből fakadóan új gyakorlati megoldások vezérlik. Mi a Magyar Postára megőrizendő és fejlesztendő nemzeti értékként tekintünk, nem pedig szabadon elherdálható vagyonelemként. Mi a vagyont, a szolgáltatási portfóliót bővíteni, nem pedig szűkíteni szeretnénk” – húzta alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Beszédének végén Nyitrai azt kérte a megjelentektől, legyenek partnerei az új kormánynak: “biztosíthatom Önöket, hogy közös erővel a legnagyobb nemzeti vállalatunkból újra patinás, szolgáltató-szemléletű vállalatot formálunk.”

Ezt követően Nyitrai Zsolt felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök levelét, aki azt kérte a Magyar Posta vezetőitől, hogy közös erővel “építsünk egy olyan Magyar Postát, mely hatékonyságában és szolgáltatási színvonalában Európa-szerte irigyelt nemzeti vállalat.”