Az északi régió három megyéjének 11 kórházában több mint 4,8 milliárd forint uniós, illetve állami forrásból újult meg a rehabilitációs ellátás, ebből közel 1 milliárd jutott az egri Markhot Ferenc Kórháznak – mondta Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője a projekt zárórendezvényén.

TV Eger

Az Betegápoló Irgalmas Rend jelmondatát idézte köszöntőjében Nyitrai Zsolt: „Kapunk tárva, a szívünk még inkább…” Ezt követően felidézte: Eger elsőként adott otthont a gyógyítással foglalkozó, kórházépítő Irgalmas rendnek. “Európa legrégebbi, 1728 óta működő kórházi szárnyát az értékőrzés és a modernizáció jegyében adjuk át most” – mondta. Hozzátette: itt kezdte meg működését az első magyar orvosi iskola is, 1769-ben. Minderre minden egri és minden magyar büszke lehet!

Megújul Európa legrégebbi kórháza

Mint hangsúlyozta, a projekt kettős célt szolgált: az ellátásbeli egyenlőtlenségek csökkentését és az infrastruktúra fejlesztését. A képviselő úgy fogalmazott: “az egészségügy területén ma már jobban állunk, mint korábban, de korántsem elég jól”. Kiemelte: a 2007 és 2013 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban több mint 500 milliárd forint jutott az egészségügy modernizációjára.

Kitért arra, hogy az egészségügy motorjai a dolgozók, akik jóval több pénzt érdemelnének. Bár 2012 és 2013 között 95 ezer orvos és ápoló fizetése emelkedett, a szakemberek bérezése még messze nem éri el a kívánt szintet. Hozzátette viszont, hogy az alapellátás területén sikerült felújítani és korszerűsíteni a háziorvosi rendelőket. Emellett 22 új mentőorvosi gépkocsit állítottak szolgálatba, az idén pedig 200 új mentőautó érkezik. Továbbá: 22 mentőállomás épült fel, 60 pedig teljesen megújult.

Nyitrai Zsolt szólt arról is: már látható, hogy a kórház nagy, több milliárd forintos rehabilitációs projektje sajnos nem készül el időre, ami veszélyes helyzetet teremt. Ezen pedig csak a kormány tud segíteni. Habis László egri polgármesterrel azon vagyunk, hogy ezt a támogatást mindenképpen megkaphassuk, a magam részéről optimista vagyok, s megígérhetem, hogy a legújabb fejleményekről még az idén tájékoztatjuk a közvéleményt – jelentette ki a honatya.

Cserháti Péter miniszteri biztos, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója kijelentette: egy kórház gyakran nem csupán gyógyító és tudományos centrum, hanem a térség legnagyobb munkaadója is. A kórházak foglalkoztatják a legtöbb kis- és középvállalkozást a beszállítói körön keresztül, és a fejlesztések révén szerepet játszanak a helyi építőipar fellendülésében is.

A szakember kitért arra: a beruházás eredményeként Egerben egy komplex rehabilitációs egység jött létre, beleértve a magyar társadalomban problémát jelentő pszichiátriai és az addiktológiai ellátást is.