Együttműködési megállapodás született a kárpátaljai Nagyszőlős és Eger városa között, amely rögzíti, hogy az önkormányzatok elsősorban a nagyszőlősi, magyar nyelvű oktatást és annak feltételeit segítő kezdeményezéseket tesznek a jövőben. Az együttműködés fontos része a tapasztalatcsere és a kulturális kapcsolatok ápolása. Nem megkerülhető körülmény, hogy Kárpátalja egy lényegében háborúban álló ország része, így a magyarságtudat erősítése, a magyar kultúra ápolásának segítése rendkívüli fontosságú.

TV Eger

A két város együttműködéséről szóló dokumentumot az egri delegáció szeptember 26-i látogatása során írta alá a két település képviseletében Habis László és Bocskai István polgármester. Jelen volt az eseményen városunk országgyűlési képviselője, Nyitrai Zsolt, valamint Eger humán területekért (így a kárpátaljai kapcsolattartásért) felelős alpolgármestere, Martonné Adler Ildikó. Mint elhangzott, a megállapodás azon is alapul, hogy hagyományaink közül több is összeköt bennünket: ilyen a Kárpátalján újra éledő szőlő- és bortermelés, valamint a történelmi kapocs, miszerint a Rákóczi szabadságharc idején Perényi Zsigmond várkapitány volt Egerben. A két település kapcsolatában voltak már kölcsönös gesztusok is: a szépasszonyvölgyi szökőkút egy Nagyszőlősről származó ajándék, melynek eredetije a kárpátaljai város főterén áll. Egerben a nyáron 40 nagyszőlősi gyermek töltött el néhány napot az önkormányzat vendégeként.

karpatalja_nagyszolos_b

Az egri delegáció 6 millió Ft-os adományról szóló tanúsítványt nyújtott át a nagyszőlősi magyaroknak, mely adományt Eger Önkormányzata a Ferences Rendtartomány közvetítésével juttatja el. Az összeg az iskolaépület homlokzati felújítását szolgálja. (Érdekesség, hogy az intézmény homlokzatát díszíti az az emléktábla, amely arról tanúskodik, hogy a gyermek Bartók Béla itt adta első hangversenyét.) A nagyszőlősiek kifejezetten azt kérték korábban: ne szociális segélyt, ne tisztítószert, vagy tartós élelmiszert gyűjtsünk a számukra, ehelyett az egriek a magyar iskola felújításához járuljanak hozzá, hiszen úgy ítélik meg, hogy ez szolgálja leginkább a városukat.

A nagyszőlősi gyermekek szép műsorral köszönték meg az adományt. Ünnepi beszédében egy végzős diák rámutatott: nagy örömmel néznek a felújítási munkálatok elé, amikor a por és a malterkeverő zaja jelzi, hogy megszépül a számukra kedves iskola. A Perényi Zsigmond nevét viselő intézmény felújítása halaszthatatlan. Jelenleg csaknem 300 fiatalt oktatnak itt, az igazgatónő örömmel tájékoztatta az egri delegációt arról, hogy egyre növekszik a magyar nyelven tanuló diákok száma.

 Jelentős egri támogatás a kárpátaljai Nagyszőlősnek

Városunk képviseletében – a támogatás mellett – az egri delegáció tagjai számítógépeket vittek Nagyszőlősre: a részben az Eszterházy Károly Főiskola által felajánlott, részben pedig Eger Önkormányzata felajánlásából összeállított, összesen 22 teljes konfigurációnak köszönhetően már minden tanteremben rendelkezésre áll számítógép, valamint egy külön géptermet is ki tudnak alakítani az oktatáshoz.

Habis László polgármester leszögezte: köszönjük az eddigi segítséget az egri polgároknak és vállalkozásoknak, s a továbbiakban is arra kérjük az egrieket, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék Eger és Nagyszőlős együttműködését és a kárpátaljai magyar iskola munkáját. A gyűjtés folytatódik, az önkormányzati letéti számláról minden információ megtalálható az eger.hu oldal kiemelt információi között.

Fontos kiemelni, hogy Eger Önkormányzata a Közgyűlés szeptember 24-i döntésével csatlakozott a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) felhívásához. A közelgő tél újabb nehézséggel fenyegeti a Kárpátalján élőket, s a háborús helyzet miatt kialakult életkörülmények, a családok szétszakadása, valamint az anyagi nehézségek miatt indokolt az újabb támogatás. A Megyei Jogú Városok Szövetsége kezdeményezése alapján Eger 5 millió Ft támogatás nyújt a 2015. évi költségvetés általános tartalékából a Megyei Jogú Városok Szövetsége által létrehozott alap számára. Az MJVSZ gondoskodik az adományok kezeléséről és az elszámolás módjáról.