Az állam átadná a természetes vizek kezelését a horgászszervezeteknek annak érdekében, hogy azokon horgászati célú halgazdálkodás folyjon – közölte Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerdán az MTI-vel.

Nyitrai Zsolt beszámolt arról, hogy a párt igazgatósága – amely a Fidesz, a kormány és civil szervezetek, illetve társadalmi csoportok között közvetít – konzultációt kezdeményezett a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz), hogy meghallgassák tapasztalataikat a szeptember óta hatályos, új halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényről.

Hangsúlyozta, a Fidesz fontosnak tartja, hogy a törvényhez készülő végrehajtási rendelet is a jogalkotó szándékát tükrözze: a halak élőhelyének védelmét, a halállomány természetes megújítását, valamint a horgászturizmus fejlesztését.

Az igazgató közölte: a tervek szerint horgászati célú halgazdálkodás lesz a természetes vizeken, “ez azt jelenti, hogy a természetes vizek kezelője az állam, de ezeknek a kezelését át fogja adni horgászszervezeteknek”. Az elképzelés kedvező fogadtatásra talált a Mohosznál – tette hozzá.

Szabó Imre, a mintegy 350 ezer tagot számláló Mohosz elnöke felidézte, hogy a két éve tartó konzultációkon és az elfogadott törvényben is megnyilvánult a kormány fogékonysága a horgásztársadalom felvetései iránt. Mint mondta, már a törvény is kijelölte azt a célt, hogy a természetes vizeket a horgászok kezelésébe kell adni, és hogy a kereskedelmi célú halászatot – az állományfenntartó vagy a tudományos célú halászaton kívül -, amennyire lehet, vissza kell szorítani. A szövetség örül, hogy a jogalkotó a végrehajtási rendelet kidolgozásakor is odafigyel, hogy ne vesszenek el ezek a szempontok – tette hozzá.

Forrás: fidesz.hu