Nem csupán a helyi termelők mutatkoztak be a IV. Kerecsendi bornapon, ugyanis a vendégek találkozhattak Kárpáti Györggyel, a Nemzet Sportolójával is.

Kiváló nedűkkel ismerkedhettek meg azok, akik ellátogattak szombaton a IV. Kerecsendi bornap programjaira. Az érdeklődők megismerkedhettek a népszerű borásszal, Kis Tamással, akit sokan csak „Somlói Vándornak” hívnak.

Ezt követően Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz megyei elnöke beszélgetett a színpadon Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, a Nemzet Sportolójával.

A rajongói, ismerősei által Gyuri bácsiként tisztelt világhírű sportoló felidézte emlékeit a régi egri pólósokhoz fűződő barátságáról, valamint arról, hogy 16 évesen – legfiatalabb sportolóként – lett olimpiai bajnok Helsinkiben, az 1952-es nyári olimpiai játékokon.

Szólt arról is, hogy az 1956-os forradalom idején vett részt a melbourne-i olimpián. A legendás döntő előtt, amelyet a szovjet csapattal vívtak, a játékosok elhatározták: meg kell mutatni a világnak, hogy a szovjeteket le lehet győzni a medencében és Budapesten zajló harcok során is. A négy nullás győzelem – tette hozzá – sokaknak adott erőt Magyarországon és külföldön egyaránt.

A vidám hangulatú beszélgetésen Gyuri bácsi számos anekdotát osztott meg a közönséggel egykori legjobb barátairól: Puskás Ferencről, Papp Lászlóról, Hofi Gézáról, valamint a pályafutását vízipólósként kezdő híres színészről, Bud Spencerről.

A kerecsendi bornap résztvevői megtudhatták azt is, hogy hamarosan film készül Kárpáti György életéről.