[hirtv 10.05.25.] Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága meghallgatta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterjelöltet.

Történelmi helyzetben történelmi megbízás – így jellemezte felkérését a majdani Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére Fellegi Tamás az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága előtt kedden. Miniszterjelölti meghallgatásán azt hangsúlyozta több alkalommal is, hogy a jelenlegi rendszert megváltoztatva egységes, átlátható, hatékony vagyongazdálkodást kívánnak folytatni. A mostani az intézményesített átláthatatlanság és felelőtlenség rendszere, amire példa Sukoró – mondta a miniszterjelölt. Céljuk a korrupció visszaszorítása, például a közbeszerzésekben. Mindezek mellett nem egyértelműek a felelősségi viszonyok, amelyen ugyancsak változtatnak – tette hozzá.

Első lépésként haladéktalanul átfogó vagyonleltárt készítenek – mondta Fellegi Tamás. Azt is bejelentette, hogy feladatának tekinti átvizsgálni a már megkötött privatizációs szerződéseket, köztük például a Malévét, valamint megnézik, hogy van-e lehetőség az állam számára hátrányos PPP-szerződések felbontására. Felülvizsgálják azokat a nagyprojekteket, amelyekhez európai uniós támogatást kap az ország.

Patriotizmus

Patrióta fejlesztéspolitika a cél – mondta Fellegi Tamás. Ennek szellemében nemcsak egyszerűbbé, hatékonyabbá és átláthatóbbá változtatják a közbeszerzéseket, hanem igyekeznek jobban helyzetbe hozni a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, hogy ezek nyerési aránya a mostani 40-ről 70 százalékra növekedjék.

A vagyonkezelésben a legfontosabb szereplő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő lesz, de a körülbelül 300 állami cégből 32 a Magyar Fejlesztési Bankhoz kerül. Utóbbi körben törvénymódosítással zárják ki a privatizációt.

Az infokommunikáció kiemelt terület lesz

Szintén jelentős átvilágításokat tervez Fellegi az állami informatikában, “konszolidáljuk a rendkívül széttagolt, nagyon pazarló, semmilyen formában nem átlátható rendszert”.

Aggódik a pártdelegáltak miatt az ellenzék

Fellegi Tamás megismételte a Fidesz régóta hangoztatott véleményét arról, hogy Magyarországon aránytalanul magasak az energiaárak. A szerződéseket áttekintik, a szolgáltatóknál már bejelentették a változtatási igényt – mondta a miniszterjelölt.

Az ellenzék – miként a vagyontörvény módosításának parlamenti vitájában – elsősorban azt kifogásolta, hogy olyan változtatásokat terveznek a vagyongazdálkodásban, amelyek következtében jelentősen csökken a külső kontroll. Így például az MFB-hez kerülő vállalatok esetében a banktitok akadályozza a rátekintést, a vagyonkezelő felügyelő bizottságának megszüntetésével kikerülnek a pártdelegáltak a testületből, a versenyeztetés nélküli értékesítés is a nyilvánosságot zárja ki – sorolták az ellenzéki képviselők.

Ellenpélda

Fellegi Tamás szerint a pártdelegáltak rendszere rossz, ezt bizonyítja a közmédia példája. Céljuk az, hogy az irányadó törvényeknek megfelelően helyreállítsák a személyes felelősséget a vagyongazdálkodásban. A versenyeztetés nélküli értékesítést pedig nyilvános kormányhatározat fogja lehetővé tenni – mondta a miniszterjelölt. Ő egyébként nem elsősorban eladással akarja megvalósítani a vagyonkezelést – hangsúlyozta Fellegi Tamás.

A gazdasági bizottság végül 18 igen és 6 nem mellett alkalmasnak találta Fellegi Tamást a miniszteri tisztségre.