A fogyatékossággal élők számíthatnak a Fideszre és a kormányra – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt. Ugyanitt Kósa Ádám úgy fogalmazott: „elindultunk egy helyes úton, amit folytatni kell”.

Nyitrai Zsolt arról tájékoztatott, 1992 óta december 3. a fogyatékossággal élők világnapja . A világban 650 millió embertársunk él valamilyen fogyatékossággal, Magyarországon pedig, a családokat is figyelembe véve, a társadalom 10 százaléka érintett – hangsúlyozta. Hozzátette: a Fidesz és a kormány kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élőkre, „a fogyatékossággal élők számíthatnak ránk”.

A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy hazánkban Hirt Ferenc személyében egy kerekesszékes országgyűlési képviselő is van. Emellett van egy siket képviselő is a magyar Országgyűlésben, Tapolczai Gergely, aki a közelmúltban az egyik legfontosabb politikai műfajban, napirend előtt tudott felszólalni jeleléssel. Kósa Ádám pedig az Európai Parlamentben írt történelmet, amikor először szólalt fel ott jelnyelven – fogalmazott.

Nyitrai Zsolt kiemelte, nyilván nem sikerült megoldani még az összes felmerülő kérdést, de „azt nem lehet elvitatni és eltagadni, hogy a jó szándék és a rájuk fordított figyelem nagyobb lett az elmúlt időszakban”. Ennek kapcsán megjegyezte, 2010 óta 10 ezerrel több megváltozott munkaképességű személy jut munkához, így összesen 55 ezren tudnak munkát vállalni. Szólt arról is, hogy a Fidesz is igénybe veszi megváltozott munkaképességű honfitársaink segítségét, így történt ez a rezsicsökkentéssel kapcsolatos levelek elkészítésénél és borítékolásánál.

Bevezettük a rehabilitációs kártyát, ami már 20 ezer megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatását segíti, és több mint 5300 cég vette igénybe – jelentette ki. Elmondta azt is, hogy a költségvetési soron szereplő fogyatékossági érdekképviseleti szervezetek állami támogatása öt százalékkal nőhet jövőre. A Bajnai-kormány jelentős mértékben megnyirbálta ezeket az összegeket – emlékeztetett. Hozzáfűzte: emellett döntés született a kiemelt ápolási díjról is, ami 18 ezer családnak jelenthet segítséget.

Míg az ellenzék, Bajnaiék elsősorban kampánycélra próbálják felhasználni a fogyatékossággal élőket, addig a Fidesz és a kormány érdemi segítséget nyújt számukra – emelte ki Nyitrai Zsolt. Mint mondta, a baloldal ellenzékben a támogatások növelésének fontosságát hangsúlyozza, amikor azonban kormányon vannak, folyamatosan „csökkentik ezeket, megszorítják és visszavágják ezeket”. A fogyatékossággal élők számíthatnak a Fideszre és a kormányra – húzta alá.

Kósa Ádám hangsúlyozta, az elmúlt három évben olyan intézkedések születtek, amelyek az aktív társadalmi befogadást célozzák; a kormány nem juttatásokat ad, hanem ösztönzi és bevonja a fogyatékos embereket. Mi a társadalom megbecsülését szeretnénk kivívni, és szeretnénk megmutatni, hogy a társadalom egyenértékű tagjaivá tudunk válni – fogalmazott az EP-képviselő, aki elmondta azt is, Magyarország a fogyatékosügyben európai összevetésben is jobban teljesít 2010 óta.

A politikus kiemelte, hogy hazánkban három évvel ezelőtt elkezdték a nagy létszámú intézmények lebontását, annak érdekében, hogy emberhez méltó életet biztosítsanak a fogyatékkal élőknek. A kohéziós alapok felhasználására vonatkozó jogszabály kapcsán arról beszélt, míg korábban csak egyetlenegyet, most 13 olyan előírást is tartalmaz, amely a fogyatékos személyek társadalmi bevonását, az akadálymentesítést és a foglalkoztatást célozza. Ez a Fidesz néppárti delegációja munkájának az eredménye – fűzte hozzá.

A rehabilitációs kártya bevezetése kapcsán rámutatott, hogy a megváltozott munkaképességű emberek a nyílt munkaerőpiacon tudják megmérettetni magukat. Elindultunk egy helyes úton, amit folytatni kell – szögezte le.

Kósa Ádám az infokommunikációs akadálymentesítésről szólva elmondta, a világon Magyarországon van a legjobb jelnyelvi törvény, és hazánk dicséretet kapott az ENSZ bizottságától is a siketek akadálymentesítésével kapcsolatban. Az elmúlt három évben folyamatosan fejlesztettük a jelnyelvvel kapcsolatos szolgáltatásokat, és hétfőn Tapolczai Gergely beadott egy törvénymódosítást, ami a közép- és felsőoktatásban résztvevő hallássérült diákok számára adható tolmácsszolgáltatás óraszámát bővíti – jelentette ki.

Ezt követően megemlítette a Zéró Projekt nevű nemzetközi felmérést is, amely az ENSZ fogyatékossággal élők jogait rögzítő egyezménye alapján végzett kutatást számos országban. Az elmúlt három évben Magyarország előrelépett, és az erős középmezőnyben van.

A sajtótájékoztató végén Kósa Ádám a világnap alkalmából üzenetet intézett a fogyatékossággal élő és ép honfitársaihoz, melyben a megismerés és az elfogadás fontosságáról is beszélt.

fidesz.hu