A kormány döntése értelmében több mint 1,1 milliárd forinttal emelik az egri történelmi belváros rehabilitációjára szánt keretet, amely így 4,2 milliárdról csaknem 5,4 milliárd forintra nő – jelentette be Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Habis László egri polgármester.

(Eger TV)

A napokban született kormánydöntésről szólva Nyitrai Zsolt, a Fidesz Heves megyei szervezetének elnöke kiemelte: Eger úgy újul meg, hogy közben megőrzi értékeit, hagyományait. A történelmi belváros rehabilitációja élhetőbbé teszi a várost, új közösségi terek nyílnak. Hozzátette: a projekt egészét tekintve a támogatás aránya 74 százalékos.

Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester, KDNP-s országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a belvárosi rehabilitációs program most megítélt támogatásnövelésével együtt Eger minden háztartására az eredeti 128 ezer forint helyett csaknem 175 ezer forint uniós és állami támogatás jut.
“A történelmi belváros minden egrié, minden magyar állampolgáré” – hangsúlyozta.
Habis László elmondta, hogy az 1,1 milliárd forintból mintegy 200 millió forintot Eger önerőként biztosít, ezzel az összeggel már kalkuláltak a városi költségvetésben.

Közlése szerint a rehabilitációs projektet “pénzügyileg egyenesbe hozó” plusztámogatás révén mintegy húszezer négyzetméternyi közterületet burkolnak le természetes kővel. A közműcseréket is beleértve megújul egyebek mellett a Dobó tér, a Kis Dobó tér és a Dobó utca is. A polgármester elmondta: a történelmi belváros 25 projektelemből álló rehabilitációja a tervek szerint 2014 nyár végére, ősz elejére fejeződik be.

(MTI)