Idén is gondolnak a fogyatékossággal élőkre az augusztus 20-i ünnepen – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.

M1

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kiemelte: a magyar kormány rendkívül fontosnak tartja, hogy a fogyatékossággal élők – Magyarországon több mint 600 ezer ember – érdekeit mindenkor határozottan képviselje. Ezen a területen különösen érvényesül a “semmit rólunk nélkülünk” elv.

Felidézte: 2017-ben írtak alá együttműködési megállapodást a legnagyobb fogyatékosügyi érdekképviseleti szervezetekkel. Ebben a kormány vállalta, segíti, hogy a nemzeti ünnepeken – március 15-én, október 23-án és augusztus 20-án – a fogyatékossággal élők is méltó módon tudjanak ünnepelni.

Augusztus 20. - Idén is gondolnak a fogyatékossággal élőkre

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Az önkormányzatokat is kérték, hogy figyeljenek oda a fogyatékossággal élők szempontjaira. Mindemellett a központi rendezvények előkészítésében a fogyatékossággal élők szervezetei is részt vettek.

A konzultációk eredményeképpen az idei ünnepen, 20-án már reggel 7 órától alacsonypadlós buszok közlekednek majd a Nyugati tér és a Kossuth Lajos tér között. Az esti tűzijátékot is a Kossuth téren – az Andrássy Gyula-lovasszobor és a Parlament közötti területen – tekinthetik meg a fogyatékossággal élők – közölte Nyitrai Zsolt.

Kovács Zoltán kiemelte: az idén is háromnapos az ünnepi rendezvénysorozat, amelyre várnak minden érdeklődőt.

A leglátványosabb programelem most is az augusztus 20-i esti tűzijáték lesz, amelynek idei helyszíne a Garibaldi utcától délre az Erzsébet hídig terjedő mintegy 1500 méteres szakasz lesz. A több mint 20 ezer látványeffektet kilenc helyszínről lövik majd fel. A tűzijáték szükség esetén egy gombnyomással, azonnal leállítható – közölte.

Kovács Zoltán felidézte, tavaly elindítottak egy kezdeményezést, amelynek lényege, hogy a fogyatékossággal élők számára is kijelölnek egy helyszínt, ahonnan ők is nyugodt és biztonságos körülmények között tekinthetik meg a tűzijátékot.

Az “Isten éltessen, Magyarország!” szlogennel megrendezett ünnepen augusztus 20-án, kedden a központi programok a fővárosban a hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonással, majd az ifjú honvédtisztek avatásával kezdődnek. Délelőtt az Országháznál légi parádét tartanak, délután lesz a Szent Jobb-körmenet, este a tűzijáték zárja a napot. Emellett a budai Várban a Magyar Ízek Utcája, koncertek és egyéb programok várják az érdeklődőket.

(MTI)