A választások tétje, hogy továbbra is állni fog-e a kerítés, hogy megvédjük a magyar családokat. Csak úgy érhetünk el sikert, ha összefogunk, és minél többen visszaküldjük a nemzeti konzultációs kérdőíveket – jelentette ki Nyitrai Zsolt egy lakossági fórumon a Baranya megyei Szászváron.

A választások tétje a magyar családok védelme

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Hargitai János országgyűlési képviselő és Dunai Péter, a település polgármesterének meghívására érkezett Szászvárra, ahol a zsúfolásig megtelt teremben számolt be a Soros-terv részleteiről, s arról, mit tehetünk a veszélyes elképzelések ellen.

Az egri honatya hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament szakbizottsága módosította a Dublini Egyezményt. Így lehetővé tette a kvótarendszer bevezetését, mégpedig felső határ nélkül, de azt is, hogy úgy kell befogadnunk ezeket az embereket, hogy előtte nem vizsgálhatjuk meg, pontosan kik is jönnének Magyarországra.

Aki kételkedett a Soros-terv létezésében – így a hazai ellenzék is – az most világosan láthatja, miképpen valósul meg Brüsszel segítségével a milliárdos elképzelése. Minden gyanú, amit először Orbán Viktor vetett fel, most végképp beigazolódott! – figyelmeztetett Nyitrai Zsolt.

A nemzet sorsáról van tehát szó, és a legfájdalmasabb az, hogy magyar EU-képviselők, így például a DK delegáltja is az említett határozat mellett voksolt! De az egész magyar ellenzék, az MSZP, a Jobbik, az LMP is a kerítés lebontása és a kvóta mellett állt ki. Nagyon fontos tehát, hogy hallassuk szavunkat, és minél többen küldjék vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet – jelentette ki.

Kijelentette, hogy Soros és az unió fejenként 9 millió forintnyi támogatást adna a bevándorlók ellátására. Mi ezzel szemben úgy gondoljuk, nem azért hoztuk vissza a csőd széléről hazánkat 2010-ben, nem azért teremtettünk 7 év alatt 735 ezer új munkahelyet s csökkentettük közel felére a bűncselekmények számát, nem azért növeltük a családok támogatását, hogy eredményeink gyümölcsét a migránsoknak adjuk – hangsúlyozta.

Arra van szükség, hogy ezeket az égető problémákat átbeszéljük, véleményt cseréljünk az ehhez hasonló fórumokon, találkozókon annak érdekében, hogy megértsük: milyen veszélyek fenyegetik hazánkat. Ezért a tavaszi választások tétje az: lesz-e kerítés vagy sem, megvédjük-e a magyar családokat vagy sem, megvédjük-e Magyarországot és Európát vagy sem – fejtette ki a honatya a szászvári lakossági fórumon.