A kormány és a gazdák közös erőfeszítéseinek eredményeként a magyar mezőgazdaságban 2010 után olyan kedvező folyamatok indultak, amelyek hatására az ágazat erősödik – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, a szaktárca és partnerei között létrejött stratégiai megállapodások, együttműködési megállapodások ünnepélyes átadásán.

A magyar mezőgazdaság erősödik

Fotó: Agrárminisztérium

Kiemelte, a magyar mezőgazdaság növekedése 2010-2018 között folyó és változatlan áron egyaránt megelőzte az Európai Unió tagállamait, a magyar mezőgazdasági kibocsátás 2018-ban meghaladta a 2720 milliárd forintot, nyolc év alatt folyó áron 61 százalékkal, változatlan áron 32 százalékkal bővült.

Hozzátette, ez a példátlan fejlődés egyben bizonyítja, hogy egyetlen gazdasági ágazat sem lehet sikeres a társadalom széles körű támogatása nélkül.

Fotó: Agrárminisztérium

Farkas Sándor hangsúlyozta, a minisztérium olyan partnerségi kapcsolatokkal rendelkezik, amelyek gazdagították, gazdagítják a magyar agráriumot, hozzájárultak az Agrárminisztérium, valamint a magyar agrártársadalom között létrejött kölcsönös bizalom megalapozásához, fenntartásához.

A magyar mezőgazdaság erősödik

Fotó: Agrárminisztérium

Felidézte: 2014-ben az a döntés született, hogy a 2010-es évet követően hatályukat vesztett szerződéseket megújítják, újragondolják, és a már működő partnerségi kapcsolatoknak új, hivatalos formát adnak.
A megállapodások alapján konzultációkat, egyeztetéseket szerveznek partnereikkel a magyar mezőgazdaság további fejlődése érdekében – jelezte a szaktárca parlamenti államtitkára.

A magyar mezőgazdaság erősödik

Fotó: Agrárminisztérium

Farkas Sándor ismertette, hogy a 2018-2022 közötti ciklusra már kötöttek két stratégiai megállapodást a Magyar Országos Horgász Szövetséggel és az Országos Méhészeti Egyesülettel, ezúttal pedig 88 stratégiai partnerségi megállapodást és 30 együttműködési megállapodást adtak át.
A megállapodások révén erősödik a magyar vidék – hangsúlyozta Farkas Sándor államtitkár.

A magyar mezőgazdaság erősödik

Fotó: Agrárminisztérium

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kezdeményezésére az Agrárminisztérium együttműködési megállapodást kötött az Agrya – Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, a HANGYA Szövetkezetek Együttműködése, a MAGOSZ, a Magyar Lovassport Szövetség és az Országos Polgárőr Szövetség szervezetekkel. Az eseményen ünnepélyes keretek között Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott adta át a partnerségi megállapodásokat.

(MTI)