A Fidesz egyértelműen be tudta tartani, amit vállalt a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Azt mondtuk, hogy megvédjük a nyugdíjasokat, illetve a nekik járó különböző juttatásokat, megvédjük a nyugdíjakat és azok reálértékét. Az elmúlt három és fél évben ezt sikerült megtenni – mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, szerdán, a nyugdíjasok képviselőivel folytatott konzultáción. Iván László, a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke ugyanitt arról beszélt, az elmúlt három és fél év után jó lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy a jelenlegi kormány teljesítette az időseknek tett vállalásait.

Nyitrai Zsolt elmondása szerint azért tartották fontosnak a mai találkozó összehívását, mert át kívánták tekinteni, az elmúlt három és fél évben milyen, a nyugdíjasokat érintető kormányzati intézkedések történtek.

A Fidesz egyértelműen be tudta tartani, amit vállalt a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Azt mondtuk, hogy megvédjük a nyugdíjasokat, illetve a nekik járó különböző juttatásokat, megvédjük a nyugdíjakat és azok reálértékét. Az elmúlt három és fél évben ezt sikerült megtenni, ráadásul mindezt nehéz környezetben sikerült elérnünk – fogalmazott a kormánypárti politikus, aki emlékeztetett a tavaly novemberi 1,6 százalékos nyugdíjkiegészítésre, és arra, hogy idén 5,2 százalékkal emelték a nyugdíjakat. Hozzátette, jövőre több mint 2 százalékos nyugdíjemelésre lehet számítani.

Nyitrai Zsolt fontos eredménynek nevezte, hogy a nők 40 évnyi munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, és ebbe az időszakba a gyermeknevelés is beletartozik. A fideszes honatya szintén lényeges döntéssorozatnak nevezte a rezsicsökkentést, amely idáig két lépcsőben valósult meg, és mostanáig kilenc szolgáltatás díjának csökkenését eredményezte.

Iván László köszönetet mondott a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatóságának a találkozó létrejöttéért és azért, hogy a szervezet lehetőséget biztosít az időskorúakkal és a nyugdíjasokkal való konzultációra. A párbeszédre feltétlenül szükség van – húzta alá. A kormánypárti politikus szerint olyan konstruktív diskurzusra kell törekedni, amelyre az elmúlt évek során ugyan mutatkozott szándék, ugyanakkor „nem valósult úgy meg, mint ahogy azt ma értékelni lehetne”.

A Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke emlékeztetett, 2001 szeptemberében fogadta el az első Orbán-kormány idején az akkori Idősügyi Tanács az Idősügyi Chartát, amely kiadvány „ma is élő, meghatározó szempontokat rögzített”. Ezek közé tartozott az idősödő emberek részvétele a társadalom tevékenységében, az időskori élet anyagi feltételeinek biztosítása, az egészségügyi szociális ellátás és gondozás rendszerének áttekintése és fejlesztése, valamint az országos idősügyi ombudsman intézményének kialakítása, mely utóbbi végül napirenden kívülre került – ismertette Iván László.

Az időseknek szükségük van oltalomra, gyengédségre és megbecsülésre. Szeretnénk, ha ez a lelkiség minden szinten érvényesülne – mondta a fideszes politikus, aki úgy fogalmazott, „az elmúlt három és fél év után jó lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy a jelenlegi kormány teljesítette az időseknek tett vállalásait.” Iván László felidézte, a vállalások között szerepelt, hogy a kormány garantálja a nyugdíjak értékállóságát és megőrzi a nyugdíjak reálértékét. Úgy tűnik, a nyugdíjak értékállandósága biztosított és jövőre is biztosított lesz. Emellett a kormány elkötelezett – fűzte hozzá.

A politikus szerint a „Gyurcsány-Bajnai kormányok idején az időskorúak a töredékét kapták annak a megbecsülésnek, ami járt volna nekik”. Mint mondta, a baloldali kabinetek „a jövőbeli nyugdíjasok létbiztonságát sajátos beállítódásuk révén kockáztatták”.

Iván László a „remény költségvetésének” nevezte a 2014-es költségvetést, mert – mint fogalmazott – „sok bukdácsolás, nehézség, hiányosság ellenére van egy felfelé gyarapodó bizalom, ami mindennapi életen belül az emberek viselkedésében, magatartásában jelenik meg”. Hozzátette, a költségvetésben szereplő tételek és megfogalmazások deklarálják, hogy „a nyugdíjak értékállóságát és az idősödő emberek biztonságát feltétlenül szempontként kell kezelni”.

A kerekasztal beszélgetésen részt vett Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint az Idősügyi Tanács, a Szimfónia Nyugdíjas Egyesület, a Nyugdíjasklubok és Idősek “Életet az éveknek” Országos Szövetségének, valamint a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének képviselője.

Fidesz.hu