A fogyatékossággal élők számíthatnak a Fideszre és a kormányra – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Ugyanitt Kósa Ádám európai parlamenti képviselő arról tájékoztatott, a Szabad Európa Vitanapok keretében megrendezett konferencián számos előremutató eredményről számolhatnak be a fogyatékkal élők helyzetével kapcsolatban.

Nyitrai Zsolt rámutatott, a magyar társadalom 10 százaléka valamilyen fogyatékossággal él. A Fidesz Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Igazgatóságának egyik fő feladata az, hogy aktív koordinációt lásson el a társadalmi csoportok, a civil szervezetek, a Fidesz, illetve a kormányzat között – fűzte hozzá az országgyűlési képviselő. Mint mondta, a fogyatékossággal élők számíthatnak a Fideszre és a kormányra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz-frakció részéről az Országgyűlés tagja a kerekesszékes Hirt Ferenc, valamint a siket Tapolczai Gergely; Kósa Ádám pedig az Európai Parlament (EP) képviselője.

A politikus felidézte, hogy Tapolczai Gergely volt az első, aki jelnyelven szólalt fel napirend előtt a parlamentben a siketek világnapján, az EP-ben pedig az első jeleléssel felszólaló képviselő Kósa Ádám.

Nyitrai Zsolt szólt arról is, hogy a magyar jelnyelv elismerését az alaptörvény is tartalmazza. 2010 óta tízezerrel több megváltozott munkaképességű embernek van munkája, a kormány tehát 55 ezer személy elhelyezkedését, munkavállalását segítette – emelte ki. Ennek kapcsán megjegyezte, azt a több mint 2 millió levelet, amelyben a rezsicsökkentő fórumokra hívták az embereket, szintén megváltozott munkaképességű emberek készítették.

Úgy fogalmazott, a Szabad Európa Vitanapok keretében megrendezett pénteki konferencián képviselteti magát az Autisták Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók országos szövetsége, valamint az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége is.

Kósa Ádám hangsúlyozta, a rendezvényen a fogyatékossággal élők ügyében végzett eddigi munkát mutatják be, összevetve a hazai és az európai helyzetet, és egyúttal kiemelte, számos pozitív, előremutató eredményről is beszámolhatnak.

Az EP-képviselő ismertette a Zéró Projekt kezdeményezését, amely az ENSZ fogyatékkal élők jogait rögzítő egyezménye alapján végzett kutatást számos országban. Ez alapján Magyarországot két évvel ezelőtt a középmezőnybe sorolták, és azóta ez a helyzet sokat javult – fűzte hozzá.

Kósa Ádám az akadálymentesítés kapcsán elmondta, Magyarország ezen a területen jól áll, azonban az Európai Bizottság már két éve adós a jogszabályi válasszal. Az elmúlt fél évben több mint 50 írásbeli kérdést küldtem Viviane Redinghez, és mindig rámutattam arra, hogy enélkül nem lehet teljes körű a társadalmi befogadás – szögezte le.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nagy érdekvédelmi szervezetek bevonása nélkül nem lehet eredményt elérni. Külön öröm, hogy itt lesznek a mai konferencián, és az ő képviselőik is felszólalnak majd – zárta szavait.

Fidesz.hu