Tóth József polgármester és országgyűlési képviselő meghívására Tiszanánán koszorúzott és mondott ünnepi beszédet 1956. október 23-ra emlékezve Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos.

Nyitrai a megemlékezésen úgy fogalmazott, “a magyar szabadság csak akkor teljesedik ki, ha mindenki összefog, minden magyar összefog a szabadságunkért. Nincs szabadság felülről, és nincs szabadság kívülről. A szabadság azt jelenti, hogy mi
rendezhetjük be a saját életünket. Ha nem vagyunk, ha nem lehetünk szabadok, mások rendezik be az életünket” – fogalmazott a miniszterelnöki biztos.

Nyitrai Zsolt ’56 tanulságát is megosztotta hallgatóságával: “1956-hoz hasonlóan ma is arra van szükség, hogy összefogjunk, kiálljunk egymásért és a szabadságunkért. Helyettünk ezt senki sem fogja megtenni. Akkor leszünk erős és szabad nemzet, ha bátran kiállunk a saját értékeinkért. Ezt követeli a hősök emléke, és ezt követeli, hogy 1956 nekünk magyaroknak becsületbeli ügy. Becsületbeli ügy, mert igazság és szabadság kéz a kézben jár, nincsen egyik a másik nélkül.

“Ma egy adott nemzettől több ezer kilométerre, a megkérdezésük nélkül el lehet dönteni, hogy valutáját leértékelik,
vagyontárgyait pedig bagóért értékesítik. Ma a pénzügyi függés hasonló ahhoz a börtönhöz, mint amit a sztálinisták az ’50-es években ácsoltak. Itt is, és ott is nyomasztó volt a szabadság hiánya, az, hogy mi magyarok úgy éreztük, nem a magunk urai, hanem mások és idegen hatalmaknak kiszolgáltatottjai vagyunk.

Ezt a modern béklyót, az uzsorásdiktatúrát épp úgy le kell magunkról ráznunk, ahogy az ’56-osok lerázták magukról a sztálinizmus béklyóit. 55 évvel egy győztes forradalom után újra és újra meg kell mutatnunk minden nap: egy bátor nemzet döntéseket hoz, és mer első lenni. Mer győztes lenni.

Ebben áll az ’56-osok máig ható üzenete: a szabadságért mindig, és mindenkor ki kell állni, mindig, és mindenkivel szemben. A szolgalelkűség nekünk, magyaroknak nem járható út, a szolgalelkűségből csak szolgaság következik” – fogalmazott Nyitrai Zsolt Tiszanánán.