
Először ünnepelhetjük együtt a Magyar Parasport Napját
Országszerte iskolai programokat, valamint a fővárosban fotókiállítást, nemzetközi konferenciát és gálavacsorát rendez a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége február 22-én, az első Magyar Parasport Napján.

Együtt építi a közösséget Füzesabony és térsége
Az utóbbi négy évben a Füzesabonyba érkezett források a most elnyert fél milliárd forinttal már meghaladták a 4 milliárdos összeget – jelentette ki Nyitrai Zsolt az Építsük együtt a jövőt! – Közösségépítés Füzesabony térségében nevű pályázat kapcsán tartott sajtótájékoztatón. VIDEÓ

Laptopokat vehettek át az idősek Füzesabonyban
Az Idősügyi Infokommunikációs Program keretében Füzesabonyban hetven, Szihalmon tíz 65 év feletti idős ember vehet át laptopokat és más kiegészítőket, ugyanakkor a szépkorúak gép- és internethasználatát diszpécserszolgálat is segíti – jelentette be Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Februárban hazatérnek az Egri nők
Február második felétől fél éven át az egri Érseki Palotában ingyen tekinthetik meg a látogatók Székely Bertalan Egri nők című festményét, amelyet a kormány döntése alapján vásárolt meg egy aukción a magyar állam – jelentette be Nyitrai Zsolt Budapesten. VIDEÓ
Fotó: Árvai Károly/kormany.hu
Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Nyitrai Zsolt elismeréseket adott át a magyar kultúra napján
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője elismeréseket adott át a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen az Eszterházy Károly Egyetem dísztermében. VIDEÓ

Eger egy ékszerdoboz, amit egész Európának látni kell
Pontosan egy éve, a magyar kultúra napján döntött arról Eger, hogy benyújtja pályázatát az „Európa Kulturális Fővárosa 2023” cím elnyerésére. – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Sikeres pályázat: utakat és járdákat újítanak fel Egerfarmoson
Hosszú várakozás után végre elkészülhet az Egert az autópályával összekötő M25-ös út, itt Egerfarmoson pedig elindulhat az utak és járdák felújítása – jelentette ki a településen tartott sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Új közösségeket építenek a nyugdíjas-szövetkezetek
A szövetkezetek nem csupán vállalkozási formát jelentenek, hanem társadalompolitikai célokat is képviselnek: a tapasztalatok átadását, az aktivitást, valamint közösségteremtés lehetőségét is - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

Nyitrai Zsolt: Folytatódik Eger lendületes fejlődése
Az eddigi elért eredményekről, helyi és országos sikerekről, fejlesztésekről, valamint az idei esztendő legnagyobb feladatairól beszélt az Egri Városi Televízió Fogadóóra című műsorában Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger országgyűlési képviselője. VIDEÓ

Változó szemlélet: minőségi ételeket a menzákra!
A kormány kiemelt feladatának tekinti a gyermekek egészséges táplálkozását, ugyanakkor 2010-hez képest háromszorosára emelte a diákok ingyenes étkezésére fordított összeget – jelentette ki Nyitrai Zsolt Felsőtárkányban, egy közétkeztetéssel foglalkozó fórumon. VIDEÓ

Felsőtárkány eddigi legnagyobb ipari fejlesztése kezdődhet el!
Kilencszázmillió forintból fejlesztik a Berva-völgyi iparterületet Felsőtárkányban, a beruházás közel félmilliárd forintos támogatáshoz jut a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásából - jelentette be a helyszínen szerdai sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Épülhet az új kerékpárút Eger és Egerszalók között
Heves megyében, illetve Eger és térségében is tovább bővül a kerékpárút-hálózat. A kormány döntése szerint idén az ország 11 szakaszán összesen 67,5 kilométernyi új kerékpárút épülhet meg. Végre elkészülhet az új szakasz Eger és Egerszalók között is.
Utolsó hozzászólások