A mindennapos testnevelés bevezetésének köszönhetően több mint 1,2 millió magyar fiatal és gyerek mozog és sportol napi szinten – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerdán Pécsett.
Pécs TV
Nyitrai Zsolt sajtótájékoztatón az intézkedést méltatva úgy fogalmazott: “ez által lesz nemzetünk edzettebb és egészségesebb, így ennek nemzetstratégiai jelentősége van”.
A magyar kormánynak három nagy célja van a sport területén – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Első pontja, hogy minél több fiatal és gyerek sportoljon. A második, hogy ezt “normális, európai színvonalú és méltó” infrastrukturális körülmények között tehessék. A harmadik célként említette, hogy Magyarország és Budapest lehetőség szerint minél több nagy világversenynek adjon otthont, megmutatva ezzel, hogy a magyar egy sportos nemzet, egyúttal jó szervező is – utalt Nyitrai Zsolt a 2017-es vizes világbajnokság, valamint a cselgáncs-világbajnokság lebonyolítására.
A miniszterelnöki megbízott bejelentette: a baranyai megyeszékhely sportéletét koordináló Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. 890 millió forintos támogatásban részesül a központi költségvetésből. Nyitrai Zsolt ismertetése szerint Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott sikeres és eredményes tárgyalása során azt kérte, hogy a pécsi sport és sportélet kapjon még nagyobb figyelmet, elismerést és anyagi támogatást.
Pécsen szép eredményekkel és országosan is kiemelkedő példaértékű munkával találkozhatunk – hangoztatta a politikus, aki kitért arra is, hogy ezt a csaknem egymilliárd forintot pécsiek “egyértelműen Vári Attilának köszönhetik”.
Vári Attila a támogatást megköszönve arról beszélt, hogy a PSN Zrt. olyan biztonságot kapott 2019-re, amivel méltóan tudják idei feladataikat ellátni.
A PSN Zrt. 2010 óta működő komplex sportirányítási rendszerét ismertetve felidézte, hogy a baranyai megyeszékhely 14 sportlétesítményét, illetve az ország egyik legnagyobb és legeredményesebb sportiskoláját üzemeltetik. Létesítményeikben évente 400-450 ezer főt fogadnak, tanévenként pedig 110-120 iskolában a baranyai sportot is felügyelik, 14 ezer diáknak biztosítva sportolási lehetőséget. Vári Attila újságírói kérdésre válaszolva közölte: a 890 millió forintos támogatásból 590 milliót bérekre és járulékokra, 300 millió forintot pedig létesítményüzemeltetésre fordítanak.
(MTI)